Amerikai törvényhozók Kubában

Ha Raúl Castro nem is, de Miguel Díaz-Canel Bermúdez, a kubai állam- és minisztertanács első elnökhelyettese csütörtökön fogadta Havannában az amerikai képviselőház kilenctagú küldöttségét Nancy Pelosi demokrata párti frakcióvezetővel az élen.

Az amerikai törvényhozók háromnapos vizitjük során tárgyaltak Bruno Rodríguez külügyminiszterrel, a nemzetgyűlés tagjaival, a bővülő kubai magánszektor néhány képviselőjével és Jaime Ortega bíborossal is. A kubai egyház és a Vatikán közreműködésével titkos tárgyalások folytak Havanna és Washington képviselői között, amelyek végül Barack Obama és Raúl Castro egyidejű, tavaly decemberi történelmi bejelentéséhez vezettek a diplomáciai kapcsolatok tervezett helyreállításáról.

A demokrata párti küldöttséget megelőzően a hét elején három amerikai szenátor is vizitelt Havannában. Ahogy ők, úgy most csütörtökön Nancy Pelosi is úgy vélekedett, hogy „erős kétpárti támogatása” van a Kuba elleni gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi blokád megszüntetésének, minthogy a fél évszázadig tartó intézkedés nem hozott eredményt.

Más kérdés, hogy várhatóan egy ideig eltart, amíg a törvényhozás dönt az ügyben. Obama elnök már saját hatáskörében hozott lazítást, így például a távközlési eszközök exportjának engedélyezésében, illetve a hitelkártya használatában. Szerinte a mostani megbeszélések is tanúsították, hogy a dolgok afelé haladnak, hogy a kapcsolatok politikai, kulturális és gazdasági téren is bővüljenek. Pelosi lát esélyt arra is, hogy Kubát mielőbb töröljék a terrorizmust támogató országok listájáról.

Egyébként bejelentették, hogy február 27-én Washingtonban tartják meg a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról és a követségek kölcsönös megnyitásáról szóló tárgyalások második fordulóját. Az első hivatalos tárgyalásnak Havanna adott otthont január 21-én és 22-én.

A feltételezések szerint a még nyitott kérdésekről, így a diplomaták szabad mozgásáról április derekáig szeretnének megállapodásra jutni, még az Amerikai Államok Szervezetének (AÁSZ) Panamában esedékes csúcstalálkozóját megelőzően, amelyen első ízben ezúttal Raúl Castro kubai vezető is részt vesz. A csúcs akár alkalmat kínálhat egy Obama–Castro-megbeszélésre is.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.