Menekül a megtorlás elől egy török tábornok

Politikai menedékjogot kért az Egyesült Államokban egy török ellentengernagy, miután a nevét összefüggésbe hozták a július 15-ei törökországi puccskísérlettel.

Amerikai tisztségviselők előbb név nélkül azt közölték a Reutersszel, hogy a török fegyveres erők egyik magas rangú tagja menedékkérelmet nyújtott be, majd az Anadolu hírügynökség közölte, hogy az illető Mustafa Ugurlu ellentengernagy.

Ugurlu 25 másik török katonatiszttel együtt a virginiai Norfolk NATO-támaszpontján teljesített szolgálatot, és július 22-én eltűnt. A washingtoni török nagykövetség szerint az ellentengernagy nem jelentkezett szolgálatra, miután elfogató parancsot adtak ki ellene. „Otthagyta a belépőkártyáit és az igazolványát, és azóta senki sem hallott róla" – idézett a Reuters egy török diplomatát.

Ugurlu ellentengernagyot egy izmiri ügyész nevezte meg – az Anadolu hírügynökség értesülése szerint – egy kémkedési és információ-kiszivárogtatási ügy részeseként.

A júliusi hatalomátvételi kísérlet utáni leszámolások során Törökországban 18 ezer embert – így számos katonát is – vettek őrizetbe. Mintegy száz tábornokot fosztottak meg a rangjától, ám a kormány szerint mintegy kétszáz, a puccsban érintett katona – köztük kilenc generális – még szabadon van. Azzal vádolják őket, hogy kapcsolatban állnak az Egyesült Államokban élő hittudós, Fethullah Gulen mozgalmával. Ankarában ugyanis Gülent vádolják a puccs előkészítésével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.