Amerika nem kér a 'szocializmusból'
Hétfői hírek szerint a megegyezés irányába tartott mérsékelt demokrata és republikánus szenátorok, a pénzügyi bizottság a sajtóban a "hatok bandájaként" emlegetett tagjainak egyeztetése. A talán legfontosabb fejlemény, hogy - ellentétben azzal, amit Barack Obama szerdán a kongresszus két háza előtt szorgalmazott - a szenátusban teljesen ad acta került a "közérdekű opció".
Az elnök úgy vélte: az állami finanszírozású megoldás "tisztességre kényszerítené" a jelenlegi piacot uraló magánbiztosítókat. A Fehér Ház számításai szerint az amerikaiak kevesebb mint öt százaléka élne csak ezzel, és csak "végső esetben" fordulna ehhez a - hangsúlyozottan nem kötelező - megoldáshoz.
Kent Conrad demokrata szenátor, a hatok egyik tagja azonban vasárnap azt mondta: a képviselőházban elfogadott, a "közérdekű" opciót tartalmazó szövegváltozatok nem mennének át a szenátusban. Ha a demokraták mégis ragaszkodnak ehhez, úgy a két ház egyeztetésén kell majd visszacsempészniük azt. Obama "jobbkeze", David Axelrod azt nyilatkozta: nem hajlandó lemondani a biztosítási rendszer állami mankójáról, ugyanakkor - némileg ennek ellenmondva - hozzátette ehhez, ez az elem nem állhat az egész reform útjába. Az elnök eltökélt: "Én leszek a felelős ezért. Mindenféleképp rendben teszem ezt a kérdést" - mondta vasárnap.
A kérdés rendkívül érzékeny, a közvélemény pedig a végsőkig megosztott. A hétfői The Washington Postban közölt felmérés szerint a reformtervek ellenzői és támogatói a statisztikai hibahatáron belüli arányban térnek el egymástól - 48 százalék ellenzi, 46 támogatja -, viszont a támogatottság egyértelműnek tűnik (50:42 arányban), ha a "közérdekű opció" nem szerepel benne.
Már a fogalom is bizonytalan: az angol eredeti (public option) az ellenzők számára nem annyira a közérdekűt, mint - az amúgy is csillagászati mértékű - költségvetési hiányt és államadósságot növelő "közfinanszírozásút" idézi fel. Obama ugyan világossá tette, hogy semmilyen törvényt nem ír alá, "ami akár csak tíz centtel is növeli a költségvetési hiányt - akár most, akár a jövőben", vagyis a reformnak önfenntartónak kell lennie, ezt azonban a közölt felmérés szerint az amerikaiak kétharmada nem hiszi el neki. Félnek továbbá a polgárok a szolgáltatások színvonalának romlásától, a szabad orvosválasztás lehetőségének korlátozásától, a jelenlegi 47 millió biztosítás nélkülinek a rendszerbe való beáramlását követő hosszabb várólistáktól és soroktól, mint ahogyan attól is: az egészségügyi szolgáltatók felverik az árakat, hogy "bespájzoljanak" a nagyüzem miatt megszaporodó műhibaperekre. (Ezért egy republikánus követelés korlátozná a horribilis összegre rúgó ún. büntető kártérítéseket; ezt az amerikaiak csaknem kétharmada támogatja is.)
A túlzottnak tartott kormányzati részvétellel zajló programoktól sok amerikai hagyományosan idegenkedik. Szélső esetben, mint az amis keresztények, a nyugdíjat sem fogadják el. "Szocializmuson" sem Kubát kell érteni - a konzervatív kommentárokban Franciaország is eléggé elrettentő példa. A 90-es évek közepén Bill Clinton akkori elnök bicskája is beletört az átfogó egyészégügyi reformba; most a már futó nagy programok - bankok, autógyárak megmentése - is erősíti a félelmeket. Ennek a jövő évi kongresszusi választások előtt nagy tétje lesz. "Obama = szocializmus" és "El a kormány kezével az egészségügytől!" táblákat tartottak a magasba a több tízezres szombati konzervatív felvonulás résztvevői.
