Amerika jövő augusztusig kivonul Irakból

Fordult a kocka: a demokraták ellenzik, hogy 35-50 ezer katona továbbra is marad, és a volt kampányellenfél, John McCain támogatja Barack Obama ütemtervét. Az iraki kormányfő szerint csapataik biztonságot tudnak majd teremteni.

Hadd mondjam olyan egyszerűen, ahogyan csak tudom: 2010. augusztus 31-ig befejeződik harcoló küldetésünk Irakban - jelentette be pénteken Barack Obama. Az elnök a keleti part legnagyobb tengerészgyalogos-bázisán, az észak-karolinai Camp Lejeune-ben közölte az előző napokban már kiszivárgott döntést, amelyet az egyenruhások tapssal fogadtak. Jelenleg 142 ezer amerikai katona szolgál Irakban, és - az elnök bejelentése szerint - a jövő év őszére 35-50 ezren maradnak, a helyi erők támogatására, további kiképzésére. A teljes kivonulásra 2011 végéig lehet számítani a bagdadi kormánnyal kötött megállapodás, illetve a mostani bejelentés értelmében.
 
- Hosszú háború volt ez, minden mérce szerint...A (katonai) szolgálat egyik legrendkívülibb fejezete nemzetünk történetében...Önök zsarnokság és zűrzavar ellen harcoltak, legjobb barátaikért és ismeretlen irakiakért ontották vérüket - mondott köszönetet a hadsereg hatéves áldozatvállalásért a főparancsnok, aki még demokrata elnökjelöltként bejelentette: a beiktatásától számított 16 hónapon belül kivonja a csapatokat a közép-keleti országból. A mostani bejelentés három hónapos csúszást jelent ehhez képest. - Nagy nemzet az önöké, a civilizáció bölcsőjében gyökerezik...Országaink nehéz időket is megéltek együtt...Hadd tegyem világossá Amerika szándékait. Az Egyesült Államok nem tart igényt az önök területére vagy erőforrásaira...Tiszteletben tartjuk a rendkívüli áldozatokat, amelyeket az országukért hoztak - fordult Obama az iraki néphez, egyben ismertetve, hogy Christopher Hill, az eddig Észak-Koreáért felelős főtárgyaló képviseli majd országát bagdadi nagykövetként.
 
Az eredetileg a Szaddám-rezsim állítólagos tömegpusztító fegyvereivel indokolt háború 2003-as megindítását is ellenző Obama a kampányban világossá tette: Afganisztánt tartja a meghatározó hadszíntérnek. Részben - bár a hadseregen belül is vitatott mértékben - a 2007-es, 30 ezer fős, ötdandáros csapaterősítés nyomán érezhetően javult a biztonsági helyzet Irakban, ahol az elmúlt hat évben több mint 4200 amerikai katona veszítette életét. Obama republikánus elnökjelölt ellenfele, John McCain tartózkodott attól, hogy mintegy a biztonsági helyzetet megelőlegezve idejekorán kivonulási ütemtervet állítson fel.
 
Az elnök kongresszusi képviselőkkel folytatott csütörtöki megbeszélését követően az derült ki: a helyzet megfordult, éppen McCain tartja indokoltnak az akár 50 ezer fő hátrahagyását, míg a demokraták ellenzik. - Nem tudom, mi indokolja az 50 ezres létszámot. A harmadára, talán valamivel többre, 15-20 ezer főre gondoltam - nyilatkozta Nancy Pelosi, demokrata házelnök. Számos demokrata szenátor, köztük vezetőjük, Harry Reid is fenntartásainak adott hangot.

Bagdadban Nuri al-Maliki iraki kormányfő azt közölte: nem aggasztja az amerikaiak kivonulása. "Bízunk fegyveres és biztonsági erőinkben, hogy megvédik az országot, és konszolidálják a helyzetet".

Barack Obama az észak-karolinai Camp Lejeune-ben 2009.február 27-én
Barack Obama az észak-karolinai Camp Lejeune-ben 2009.február 27-én
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.