Amerika elvitte a gyilkosságokért járó aranyat

Egy friss ENSZ-jelentés szerint az amerikai kontinensen követik el a legtöbb gyilkosságot, ezzel az eddigi „aranyérmes", Afrika a második helyre szorult.
A jelentés szerint az egyre nagyobb méreteket öltő szervezett bűnözésnek köszönhető, hogy az amerikai kontinens az első helyre kúszott. A számokat tekintve ez azt jelenti, hogy 2012-ben, világviszonylatban, a gyilkosságok közel negyven százalékát – 437 ezer eset – Amerikában követték el, többségüket Közép- és Dél-Amerikában.
Razzia Rio de Janeiróban. Ricardo Moraes / Reuters

A kontinens legveszélyesebb országa Honduras, ahol 100 ezer emberre 90,4 gyilkosság jutott 2012-ben, közel kétszer annyi, mint Venezuelában – pedig a latin-amerikai ország igen kétes hírnevet szerzett magának a rendkívül magas bűnözési ráta miatt –, de még a drogháború sújtotta Mexikó is messze elmarad mögötte 21.5-ös bűnözési rátájával.

Honduras azonban nem a régió fekete báránya, ugyanis a jelentés szerint Közép-Amerika egésze rosszul teljesített: Belize-ben 44.7, El Salvadorban pedig 41.2 gyilkosság jutott 100 ezer emberre, de Guatemala, Kolumbia és Brazília sem sokkal marad el mögöttük.

Bár a jelenség nem új keletű, az utóbbi években sokkal súlyosabbá vált a helyzet, mivel a mexikói drogkartellek, a dél-amerikai áru északra szállítása során működésük jelentős részét ezekben az országokban bonyolítják. „A szervezett bűnözés és a bandák közötti viszályok tehetők felelőssé a gyilkosságok harminc százalékáért" – idézi a the Guardian a jelentést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.