Államhatárokból tartott leckét Kövér a szlovákoknak

Élesen bírálják a szlovák ellenzékiek Iveta Radicová kormányát azért, mert nem reagált a Kövér László magyar házelnökkel készült interjúra, amely Hospodarske noviny cseh gazdasági napilap hétfői számában jelent meg.

- Csípős pofont kapott az engedékeny és szervilis külpolitikát folytató pozsonyi kabinet. Nem kell ahhoz diplomatának lenni, hogy tudatosítsuk, milyen veszélyes jelzések érkeznek a vezető budapesti politikusoktól. Ezért a legfőbb ideje, hogy ezekre határozott választ adjunk – közölte rendkívüli sajtótájékoztatóján Marek Madaric, a Robert Fico vezette Smer-SD egyik alelnöke. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője pedig azt követelte, hogy azonnal rendeljék haza a budapesti szlovák nagykövetet. Sem a pozsonyi külügyminisztérium sem pedig a kormányhivatal egyelőre nem reagált az ellenzékiek követeléseire.

A magyar házelnök a hétfői interjúban többek között leszögezte: „Nagyobb önbizalomra lenne szükségük a szlovák kollégáknak. Értjük, hogy nem mondhatnak le azokról a területekről, amelyeket a trianoni szerződésnek köszönhetően kaptak, s amelyeken Szlovákia létrejött. De a magyar nemzet sem mondhat le egyetlen részéről sem, a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben hozzánk tartoznak. És szintén nem mondhat le a magyar nemzet történelmének és kultúrájának azon részéről, amelyek ezzel a területtel kötik össze.” 

A magyar házelnök a továbbiakban hangsúlyozta, hogy Magyarország már sokszor, ismételten elismerte a mai államhatárok érvényességét. Szerinte a Szlovák Nemzeti Párt, illetve a Smer sokkal radikálisabb, mint a Vona Gábor irányította Jobbik. Ilyen szempontból Szlovákiában a nacionalizmus erős kártya, míg Magyarországon ez nem olyan horderejű téma – vélekedett Kövér László.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.