Alku az EBESZ-megfigyelőkről?

Tárgyalóküldöttséget menesztett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a kelet-ukrajnai Szlovjanszkba, hogy egyeztessen a bécsi székhelyű szervezethez köthető katonai megfigyelők kiszabadulásáról – közölték a hírügynökségek Tatjana Bajeva szóvivőre hivatkozva. Azt ugyanakkor később cáfolták, hogy Kijevbe várták volna e célból Lamberto Zannier olasz diplomatát, a szervezet főtitkárát is.
Az eredetileg nyolcfős csoportot (négy német, egy lengyel, egy cseh, egy dán és egy svéd tisztet) még pénteken ejtették foglyul Moszkva-barát szeparatisták. Négy ukrán fegyveres és egy ukrán sofőr kísérte az ebeszeseket. Előbb a sofőrt, majd a svéd megfigyelőt is szabadon engedték; ez utóbbit, mint közölték, egészségügyi alapon. A tiszteket vasárnap, Szlovjanszkban megmutatták külföldi újságíróknak fogvatartóik – írta az MTI. Beszámolók szerint jól vannak, a fogva tartartásuk során nem szenvedtek sérüléseket. A küldöttség egy német tagja szerint nem is foglyok, hanem Vjacseszlav Ponomarjov, Szlovjanszk szakadár polgármestere „vendégei".

Axel Schneider ezredes – akit az AFP idézett – hozzátette, hogy diplomáciai státuszuk van, és „jelenlétük nyilvánvalóan politikai eszköz a térség döntéshozói" számára. Ponomarjov kijelentette: a fogva tartottak csak akkor nyerhetik vissza szabadságukat, ha cserébe az ukrán hatóságok oroszpártiakat engednek szabadon. Szavai szerint a lefogottak hamis magyarázatot adtak arra, miért tartózkodnak az országrészben. Mint mondták, csak „körülnézni" jöttek, ám pozíciókat jelző térkép is volt náluk.

Az EBESZ két hivatalos missziót is működtet Ukrajnában, de a fogságba esettek egyikhez sem tartoznak. Hírügynökségek érdeklődésére a szervezet közölte, hogy a hivatalos mandátummal Ukrajnában tartózkodó összes megfigyelője biztonságban van. Azokat a külföldi fegyvertelen katonai megfigyelőket, akiket Szlovjanszkban fogtak el, az úgynevezett bécsi dokumentum alapján, Kijev meghívásának eleget téve, küldték EBESZ-tagállamok Ukrajnába. Ez rendelkezik arról, hogy a szakértők bármely tagországban látogatást tehetnek, ha onnan szokatlan katonai tevékenységről kapnak információt. A katonai misszió kiküldéséhez nem szükséges külön felhatalmazás – közölte a szervezet.

Az EBESZ hivatalosan két másik, a különleges megfigyelői és a május 25-i elnökválasztással kapcsolatos választói misszióját működteti Ukrajnában. Mindkettőben közreműködnek magyarok is – tudtuk meg Kaleta Gábortól, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetőjétől. Az előbbiben egy vezető pozíciót betöltő honfitársunk is részt vesz – mondta, de az illetőt nem nevezte meg. Mint diplomáciai forrásból megtudtuk, Magyarország a katonai megfigyelőcsoportba is tervez tagot küldeni, ám erre egyelőre nem került sor.

Tovább folytatódtak az ukrán válsággal kapcsolatos diplomáciai egyeztetések is. Joe Biden amerikai alelnök telefonon beszélt Orbán Viktorral. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok szilárdan elkötelezett a NATO washingtoni szerződésében rögzített kollektív védelem mellett – közölte a Fehér Ház. Egyetértettek abban: Oroszország meg fogja fizetni az árát annak, hogy támogatja az ukrajnai fegyveres szeparatistákat, nyíltan megsértve az április 17-i genfi megállapodást. Biden hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak és partnereinek fel kell készülniük arra, hogy szankciókat vessenek ki az orosz gazdaság bizonyos szektoraiban tevékenykedőkre, ha Moszkva továbbra is folytatja a katonai beavatkozást Ukrajnában.
Washingtonnak és Brüsszelnek közösen kell szankciókat alkalmazniuk Oroszországgal szemben – erősítette meg Barack Obama amerikai elnök Kuala Lumpurban. Tétlenséggel vádolta Moszkvát, mert szerinte semmit sem tett az ukrán konfliktus megoldásáért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.