Ukrajna miatt fúrják a cseh államfőt

A cseh államfő azonnali lemondását követeli az a civil szerveződés, amelynek petíciós íveit immár több mint 11 ezren írták alá, majd benyújtották a prágai szenátusnak.

A cseh Alkotmány szerint minden olyan kezdeményezést, amelyet legalább 10 ezren elláttak kézjegyükkel, a felsőház köteles napirendre tűzni. „Erre minden bizonnyal áprilisban kerül sor" - jelentette be Premysl Sobotka, a testület alelnöke.

Michal Majzner, a kezdeményezés szóvivője sajtótájékoztatóján bejelentette: rövidesen alkotmánysértés alapos gyanúja miatt feljelentik Milos Zemant, aki alighanem hazaáruló, mert a Kreml csehországi szócsöve és a putyini propaganda terjesztője.

„Államfőnk máig azt hajtogatta, hogy Ukrajnában valójában polgárháború dúl, és ezt a véleményét nem vonta vissza. Ami egyben azt is jelenti, hogy nem tartja szavahihetőknek a NATO vezetőit, akik viszont egyértelmű bizonyítékok alapján orosz agresszióként minősítik az elmúlt hónapok eseményeit. Nem okult abból sem, hogy nemrég egy demonstráción legalább tízezren mutatták fel neki a távozását követelő piros lapokat" – mutatott rá a szóvivő.

Michael Kocáb, a petíció egyik kezdeményezője hozzátette: „Követeljük, hogy Milos Zeman tartsa tiszteletben elődjének, Václav Havelnek megalkuvást nem ismerő értékrendjét, amely alapján határozottan elítélte az alapvető emberi jogok sárba tiprását, bárhol is esett meg a világon. Ő sosem volt tekintettel különböző gazdasági érdekekre, ahogy azt mostanság például óvatoskodva emlegeti az elnök, de például Kínával kapcsolatban Bohuslav Sobotka kormányfő is, mert az elvi politizálást mindennél fontosabbnak tartotta" - szögezte le a volt emberi jogi miniszter.

Milos Zemant újabban amiatt is sokan támadják, hogy bejelentette: részt vesz azon a moszkvai ünnepségen, amelyen a felszabadulás 70. évfordulójára emlékeznek.

Jan Veleba szenátor, az államfő egyik lelkes híve a petíciós kezdeményezést jobboldali csoportosulások jelentéktelen lejárató kampányának minősítette. „Ha szükséges, akkor barátaimmal együtt egy hónap alatt összegyűjtünk legalább 30 ezer, Milos Zemant támogató aláírást" - közölte megkeresésünkre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.