Alkotmányellenes a helyi választottak „különnyugdíja”

A román alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a helyi választottak speciális nyugdíj-kiegészítéséről szóló törvényt.

A taláros testület szerdai ülésén tárgyalta a jogszabály kapcsán, a kormány által benyújtott óvást. A döntés közzététele után hetek telhetnek el az indoklás megfogalmazásáig, a parlament azt követően tűzheti napirendre újra a tervezetet, hogy összehangolja az alkotmánybíróság döntésével (amennyiben csak bizonyos előírások ütköznek alaptörvénybe, nem a jogszabály egésze).

A bukaresti törvényhozás december 21-én fogadta el a helyi választottak jogállásáról szóló törvényt módosító tervezetet, amely szerint a polgármesterek, alpolgármesterek, a megyei tanácsok elnökei és alelnökei nyugdíj-kiegészítésre jogosultak. Az illetményt úgy számolják ki, hogy beszorozzák az illető tisztségviselő utolsó havi bruttó illetményét a tisztségben eltöltött hónapok számával, majd 0,55-tel. Így például a bukaresti főpolgármester egyetlen mandátum után 6000 lejes (420 ezer forint) pótlékban részesülhet.

Óvásában a kormány egyebek mellett arra hivatkozott, hogy a törvény visszamenő hatályú, és ellentmond a jogegyenlőség elvének.

A román parlament korábban rendelkezett a törvényhozóknak járó „különnyugdíjról”. Ezt a törvényt karácsony előtt egy nappal hirdette ki Klaus Iohannis államfő. Az államfő a civil társadalom tiltakozása ellenére nem kért alkotmányossági vizsgálatot, noha megtehette volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.