Áldozatokat szedett a vihar Amerikában

Legalább négyen meghaltak, családok ezreit pedig evakuálni kellett a Washingtont és környékét ért viharban – jelentette az Efe spanyol hírügynökség. Barack Obama elnök szükségállapotot hirdetett az északkeleti államokban.

A szükségállapot lehetőséget kínál a helyi hatóságoknak a központi kormányzati tartalékok felhasználására a károsultak megsegítésére.

Virginia állam északi, Maryland állam déli részén nem volt oktatás az iskolákban. A szövetségi kormány felajánlotta a választás lehetőségét állami alkalmazottak százezreinek, hogy szabad napot vesznek ki, vagy otthonról dolgoznak.

A viharos eső és szél több körzetben is autósok százait késztette leállásra. Virginiában egy 12 éves kisgyereket ragadott magával a megáradt Arroyo Piney Branch, Great Fallsban egy 69 éves férfi fulladt meg a vízben gépkocsija közelében.

A marylandi Pasadénában ugyancsak vízbe fulladt egy 49 éves férfi. A pennsylvániai Derry Townshipben egy 71 éves férfi vesztette életét, amikor megpróbálta vödörrel kiönteni a vizet az elárasztott pincéjéből.

A Lee hurrikán okozta viharok miatt családok ezreit kellett evakuálni. Pennsylvániában például a hatóság százezer személy kiköltöztetését rendelte el a Susquehanna folyó áradása miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.