Albánia nem kér a szíriai vegyi fegyverekből

Nemet mondott az albán kormány arra a felkérésre, hogy az országban semmisítsék meg Szíria vegyi fegyvereit. Tiranának nincs meg a megfelelő képessége a feladat végrehajtására – közölte pénteki tévébeszédében az alig két hónapja kinevezett kormányfő, Edi Rama.

Albániát az Egyesült Államok igyekezett meggyőzni arról, hogy biztosítson helyszínt a több mint ezertonnányi méreg hatástalanításához. A javaslat azonban a közvélemény heves ellenállásába ütközött: csütörtökön és pénteken több albán városban heves tüntetéseken tiltakoztak ellene. Pedig Rama korábban utalt arra, hogy a vállalkozás jelentős anyagi előnyökkel járna a balkáni ország számára. Igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, miközben érzékeltette, hogy az ajánlat elfogadása mellett van. Csak olyan tervre mondanak igent, amelyből Albánia „magasra emelt fővel, a korábbinál gazdagabban és tisztábban kerül ki” – mondta, kormánya azonban a jelek szerint engedett a tiltakozóknak.

A szíriai vegyi fegyverkészletek felszámolásáról az USA és Oroszország közreműködésével létrejött megállapodás tegnapig adott időt a folyamat menetrendjének elfogadására. A helyszínről azonban végül még nem született döntés, de a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezettől (OPCW) származó értesülésre hivatkozva a Reuters azt jelentette, hogy az USA-nak van alternatív ötlete.

A hírügynökség beszámolója szerint az OPCW végrehajtó tanácsa előtt olyan menetrendjavaslat szerepel, amelynek értelmében az év végéig kellene elszállítani Szíriából a vegyi fegyverek és a gyártásukra alkalmas anyagok többségét, majd – miután kikerültek az arab országból – a jövő év végéig kell megsemmisíteni őket. Ugyanakkor még ki kell dolgozni a módját annak, hogy a veszélyes vegyületeket biztonságosan egy észak-szíriai kikötőbe szállítsák, ahonnan – várhatóan Norvégia által felajánlott hajókon – tengeren vinnék tovább őket. A szállítmányoknak olyan területeken is át kell haladniuk, ahol kegyetlen, áttekinthetetlen harcok folynak a lázadók és a damaszkuszi kormány támogatói között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.