Alapkeresés Sarm El-Sejkben

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő és Mahmud Abbasz palesztin elnök "komoly tárgyalásokat folytattak az alapvető kérdésekről" – mondta szűkszavúan George Mitchell, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja a sajtó munkatársainak kedden Sarm El-Sejkben.

Az „alapvető kérdések” a két állam határait, a biztonsági ügyeket, a palesztin menekültek visszatérésének jogát, és a zsidó telepek sorsát jelentik.

Az izraeli és a palesztin vezetők kedden folytatták a Washington kezdeményezésére szeptember elején megkezdett közvetlen tárgyalásokat, ám részletek nem szivárogtak ki a Hillary Clinton amerikai külügyminiszter részvételével tartott két órás megbeszélésről. A Haarec izraeli napilap annyit tudott meg, vita volt már a napirendről is: a palesztinok a végleges határokat tárgyalták volna, míg a másik fél Izrael zsidó nemzetállamként való elfogadásáról állapodott volna meg.

Egyelőre azt sem tudni, történt-e előrehaladás a ciszjordániai zsidó telepek építésére vonatkozó moratórium kérdésében. Az építkezések befagyasztása szeptember 26-án lejár, és a palesztinok közölték: nem folytatják a tárgyalásokat, ha a telepek tovább épülnek. – Nem tárgyalhatunk a megszállás befejezéséről, ha közben épp mélyül a megszállás – idézte Nabil Shaath palesztin politikust a Reuters. A moratórium meghosszabbítására biztatta Netanjahut az amerikai külügyminiszter is. Az izraeli kormányfő kényes helyzetben van, hiszen kormánykoalíciója többnyire a telepeseket támogató jobboldali pártokból áll. Felmerült az a lehetőség, hogy elődjéhez, Ehud Olmerthez hasonlóan Netanhaju csak azokon a több tízezer lakost számláló telepeken engedélyezné az építkezést, melyek a végső rendezés szerint egyébként is Izraelhez kerülnének.

Ám Abbasznak ez egyelőre nem elég. Neki sincs nagy mozgástere, hiszen eredetileg ő már a tárgyalások megkezdését is az építkezések teljes befagyasztásához kötötte. A kompromisszum elég távolinak tűnik, ugyanakkor egyik fél sem engedheti meg magának, hogy cserbenhagyja Barack Obama amerikai elnököt, aki komoly politikai kockázatot vállalt a tárgyalások megkezdésével a novemberi amerikai kongresszusi választások előtt.

A megbeszélések holnap Jeruzsálemben folytatódnak Clinton részvételével. Ezután az amerikai külügyminiszter Ammanba, George Mitchell pedig Libanonba és Szíriába utazik, hogy megpróbálja egy átfogóbb békemegállapodás alapjait lefektetni. Az Izrael és Szíria közti, török közvetítéssel folyó tárgyalások a 2008/2009-es gázai háború miatt szakadtak meg.

Egyiptomi nyitány: Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő, Hillary Clinton, Mahmud Abbasz, a Palesztin Hatóság elnöke és George Mitchell, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja a tárgyalások kezdetén.
sraeli Prime Minister Benjamin Netanyahu (L) shakes hands with Palestinian President Mahmoud Abbas (2nd R) near U.S. Secretary of State Hillary Clinton and U.S. Special Envoy to the Middle East George Mitchell (R) in Sharm el-Sheikh September 14, 2010. Hillary Clinton began a round of talks on Tuesday to try to bridge an impasse over Israeli settlement building that threatens to scupper new Israeli-Palestinian peace talks. REUTERS/Hayam Adel/US Embassy/Handout (EGYPT - Tags: POLITICS) FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS. THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. IT IS DISTRIBUTED, EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.