Pár nappal tárgyalása előtt halt meg az al-Kaida vezér

Abu Anasz al-Líbi január 12-én állt volna a törvény elé New Yorkban. A férfi állítólag az egyik kitervelője volt az amerikai nagykövetségek elleni 1998-as merényletnek, melyben több mint 220-an haltak meg.

Az 50 éves Líbi májrákban szenvedett, a májműtéte utáni komplikációk során vesztette életét. Halálhíréről a felesége és ügyvédei tettek bejelentést. A férfi az 1998-as kenyai és tanzániai amerikai nagykövetség elleni támadások miatt állt volna bíróság elé. Nairobiban és Dar es-Salaamban akkor 224 ember vesztette életét.

Líbi – valódi nevén Nazih Abdul-Hamed al-Ruqai – korábban tagadta a vádakat. Felesége az amerikai kormányt vádolta azzal, hogy „elrabolt és megölt" egy ártatlan embert.

Líbire 2013. október 5-én csaptak le amerikai kommandósok a fővárosban, Tripoliban fekvő háza előtt, és amerikai hadihajó fedélzetén hallgatták ki. Erről a hadihajóról azután szállították az Egyesült Államokba, hogy az egészsége romlani kezdett, miután nem vett magához élelmet és folyadékot sem. Az állítólagos al-Kaida vezér hepatitis C-ben is szenvedett. Amikor elfogták, Líbi már több mint egy évtizede volt az FBI körözési listáján, fejére ötmillió dolláros vérdíj volt kitűzve. A New York-i esküdtszék 2000-ben emelt vádat ellene. Líbia ugyan magyarázatot kért a területén végrehajtott, a szuverenitását sértő kommandós akcióra az amerikaiaktól, de az akciót John Kerry külügyminiszter és Barack Obama elnök is ellentmondást nem tűrően a védelmébe vette.

Az afrikai támadások kapcsán másik két embert is megvádoltak. Khalid Al Favvazt szintén január 12-én hallgatnák ki, de a vádakat ő is tagadja, a másik vádlott, az egyiptomi Adel Abdul Bari azonban szeptemberben elismerte, hogy segített a támadások kitervelésében. Őt Nagy-Britannia három éve adta ki az Egyesült Államoknak. Huszonöt év börtönbüntetés szabható ki rá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.