Három fiatalt lefejeztek Líbiában

A három meggyilkolt aktivistára az észak-líbiai Dernában találtak rá. A városban több iszlamista szervezet verseng az irányításért. Egy fegyveres csoport az Iszlám Állam (IS) mellett kötelezte el magát.

Az aktivisták a városban uralkodó állapotokról osztottak meg információkat a közösségi portálokon, míg körülbelül egy hónapja elrabolták őket. Líbiában nagy a bizonytalanság Moammer Kadhafi 2011-es megbuktatása óta. A hatalmat különböző törzsek, fegyveresek és politikai erők próbálják megkaparintani.

BBC tudósítója, Rana Jawad szerint a diktátor megölése óta sok felkelő csatlakozott a szíriai Bassár el-Aszad elnök ellen harcoló fegyveresekhez. Közülük sokan hazatérhetnek, és az ország keleti részében telepedhetnek le.

A lefejezés ritka Líbiában, csak az iszlamisták által ellenőrzött területeken történnek hasonló esetek. A most elkövetett gyilkosságot még egyik fegyveres szervezet sem vállalta magára.

Egy dernai aktivista tagadta, hogy az IS jelen lenne a városban, de nem állhat a nyilvánosság elé ezzel a témával kapcsolatban. Az erőszak miatt a nevét sem merte vállalni.

A BBC tudósítója szerint három fő fegyveres csoport irányítja Dernát, azt nem tudni, hogy közülük kik állnak kapcsolatban az IS-szel. Az észak-líbiai város irányítása 2012-ben csúszott ki a kormányzat hatalma alól. A múlt hónapban Dernában létrejött az iszlám bíróság és az iszlám rendőrség is.

A líbiai kormány Dernán kívül három város felett vesztette el az irányítást a diktátor megbuktatása után. Ebből az egyik Tripoli, ahol a régi kabinet néhány tagja szembeszegült a nemzetközileg is elismert kormányzattal, és saját vezetést hoztak létre. A líbiai fővároshoz hű vezetőség irányítja Misratát, mely az ország egyik fontos gazdasági kikötője.

Bengázi iszlamista erők irányítása alatt áll, melynek tagjai az al-Kaida terrorszervezethez köthetőek. A városban állandó az erőszak, és több mint 300 ember halt meg az utóbbi hónapokban, a katonaság és az iszlamisták összecsapásában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.