Aknára hajtott egy busz, négy halott

Legalább négy ember életét vesztette, tizenkilencen pedig megsérültek, amikor egy autóbusz egy aknára hajtott Kelet-Ukrajna területén.

BBC értesülései szerint a baleset akkor következett be, amikor a jármű próbált megkerülni egy ellenőrzőpontot Artemivszk közelében, Donyeckben. Az autóbusz az ukrajnai városkából éppen az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött Horlivkába tartott.

Vjacseszlav Abroszkin, az ukrán belügy regionális vezetője elmondta, hogy a baleset vélhetően a buszvezető miatt történt, mivel letért útvonaláról, hogy a közeli földeken megkerülje az ellenőrzőpontot. A jármű hátsó kereke ekkor futott egy aknára – tette hozzá Abroszkin.

Az oroszbarát szakadárok tavaly áprilisában vonták ellenőrzésük alá Donyeck és Luhanszk régió jelentős részét. Az azóta tartó kelet-ukrajnai harcokban az ENSZ adatai szerint legalább hatezer ember vesztette életét. A konfliktus során a frontvonalon fekvő földekre és utakra aknákat telepítettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.