Akik ott lesznek Putyinnal Szocsiban, és akik nem

A szerda esti helyzet szerint Xi Jinping kínai elnök, Abe Sinzó japán kormányfő, Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök és Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára lesznek a fő vendégek Szocsiban a téli olimpiai játékok megnyitóján február 7-én este.

Európából ott lesz Enrico Letta olasz és Mark Rutte holland kormányfő is, ez utóbbi kíséri a protokoll-listán Willem-Alexander királyt, annak ellenére, hogy az ország meleg közösségei, hasonlóan a svédországiakhoz az olimpiai játékok bojkottjára szólítottak fel. Ezzel kívántak tiltakozni az Oroszországban hozott legutóbbi törvény ellen, amely tiltja a homoszexuális propagandát általában és az olimpia kapcsán is.

A brit Guardian szerdai összegző írása azt hangsúlyozza, hogy ezúttal elkerülik a találkozás lehetőségét Vlagyimir Putyinnal a világpolitika olyan nagyságai, mint Barack Obama amerikai elnök, David Cameron brit, miként Angela Merkel német kormányfő is. Amihez mi hozzátehetjük, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János köztársasági elnök sem lesz ott a megnyitón.

Ugyancsak ott lesz Szocsiban az előzetes hírek szerint Oroszország két szomszédjának, Fehéroroszországnak és Ukrajnának az elnöke, Alekszandr Lukasenko és Viktor Janukovics, ez utóbbi a Kijevben kialakult politikai válság ellenére. Grúzia nem képviselteti magát politikai delegációval, ám küld néhány sportolót a játékokra. A Grúziával vívott háború során önállóvá vált s Moszkva által elismert Dél-Oszétia elnöke, Leonyid Tibilov hivatalos a megnyitó ceremóniára, viszont sportolói nem indulnak versenyeken – írja a The Guardian.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság feje a szocsi olimpiáról távol maradó külföldi vezetőket hivalkodó gesztussal” vádolta meg, ami úgymond nekik nem kerül semmibe, de ezzel címlapokra kerülhetnek”. Ám a melegekkel szemben hozott oroszországi törvények néhány sportküldöttséget arra ösztönöztek, hogy olyan versenyzőket is benevezzenek, akik közismerten homoszexuálisok. Az amerikai olimpiai csapatban így ott van a 2006-os olimpiai női jégkorong-válogatott érmese, Caitlin Cahow és a műkorcsolyázó Brian Boitano is.

A szocsi olimpiai parkban már lobognak a zászlók
A guard stands at attention during a flag raising ceremony in the Coastal Athlete's Village at the Sochi 2014 Winter Olympics, in Sochi February 1, 2014 . REUTERS/Antonin Thuillier/Pool (RUSSIA - Tags: SPORT OLYMPICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.