Akik miatt nem vihetünk tusfürdőt a repülőre

Életfogytiglani börtönre ítéltek hétfőn három brit muszlim merénylőjelöltet, akiket egyszerre több, Londonból Észak-Amerikába tartó utasszállító repülőgép felrobbantására szervezett be egy terrorista csoport.

A csoport vezetőit tavaly szintén életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtották. Ennek a merénylettervnek a leleplezése vezetett ahhoz a sok országban máig érvényes korlátozáshoz, amelynek alapján bizonyos mennyiségen felül nem lehet folyadékot és képlékeny anyagokat a repülőgépek fedélzetére felvinni. A hétfőn elítélt három terroristajelöltnek - Ibrahim Savantnak, Arafat Khannak és Waheed Zamannak - egyaránt minimum húsz évet kell rács mögött töltenie. A végzés elismeri, hogy a három londoni illetőségű elítélt csak beszervezett közkatonája volt egy széles körű összeesküvésnek, ám az eljáró bíró az ítélet indoklásában kiemelte, hogy az ő céljuk is nagyszámú ártatlan ember meggyilkolása lett volna.

Az összeesküvés három főszervezőjét -  Abdulla Ahmed Alit, Assad Sarwart és Tanvir Hussaint - tavaly szeptemberben ítélték el; nekik minimum 40, 36, illetve 32 évet kell börtönben tölteniük. Ez volt az egyik legsúlyosabb jogerős börtönbüntetés az angol-walesi igazságszolgáltatás modern kori történetében. A csoport vezetői és beszervezett tagjai a brit elhárítás (MI5) által felderített tervek alapján a United Airlines, az American Airlines és az Air Canada légitársaságok összesen hét, a londoni Heathrow repülőtérről Chicagóba, New Yorkba, San Franciscóba, Washingtonba, Torontóba és Montrealba induló járatát akarták az Atlanti-óceán felett felrobbantani 2006 augusztusában. A tervek között két chicagói járat felrobbantása szerepelt.

A kiszemelt járatokat, amelyeken összesen több mint 1500-an utaztak, a vádirat szerint úgy választották ki, hogy egyszerre legyenek a levegőben, vagyis a hatóságok az első robbanások után a többi repülőgép indulását már nem tudták volna megakadályozni. A csoport hidrogén-peroxidot akart a gépek fedélzetére csempészni üdítőitalos vagy szájvizes palackokban, és ezekből a felszállás után gyártottak volna pokolgépet.

A BBC televízió a brit hadsereg tűzszerész szakértőivel tavaly elkészíttette a három fővádlott által tervezett robbanóeszközt, amelyet egy már használaton kívüli, földön álló repülőgépen működésbe hoztak. A detonáció a talajszinti, kiegyenlített légnyomás mellett is teljesen átütötte a gép falát, de szakértők szerint a túlnyomásos utaskabinban, repülési magasságon ugyanezek a szerkezetek darabokra tépték volna repülőgépeket. A terv leleplezését minden idők legnagyobb brit titkosszolgálati felgöngyölítő akciója előzte meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.