Aki csótánynak nevezte honfitársait

Másfél évtizedes kiadatási eljárás után a kanadai hatóságok kedden Ruanda felé repülőre tették Leon Mugeserát, az 1994-es népirtás egyik gyanúsítottját – jelentette be kedden Twitter-üzenetében Louise Mushikiwabo, a kelet-afrikai ország külügyminisztere.

Mugesera a vezető hutu párt, az MRND politikusaként egyik 1992-es beszédében csótányoknak nevezte a tuszikat és a lemészárlásukra szólított fel, amiért hazájában népirtásra való felbujtással vádolják. Hutu szélsőségesek 1994-ben 800 ezer tuszival és mérsékelt hutuval végeztek a genocídium során.

„Miért nem irtják ki őket? Tényleg arra várunk, hogy jöjjenek, és kiirtsanak minket? Ne féljetek: mindenki, akinek nem vágjátok el a nyakát, olyan ember, aki ezt megtenné veletek” – mondta Mugesera 1992-ben abban a beszédében, amelyik miatt most törvény elé állítják. A ruandai politikust már 1995 óta próbálták kiutasítani Kanadából, ám ezt más-más ürüggyel, de eddig mindig sikerült megúsznia.

Ügyvédei az ENSZ-ig is elmentek, azzal érvelve, hogy hazájában Mugesera kínzásoknak lenne kitéve, a québeci legfelsőbb bíróságnak egy idő után annyira elege lett a fellebbezésekből, hogy a testület vezetője, Michel Delorme nyíltan megmondta Mugeserának, „ne akarja megvenni a törvényt”.

Mugesera és ügyvédje 2001-ben Québecben. Nem hagyták, hogy „megvegye a törvényt”
Leon Mugusera (R) and his lawyer Guy Bertrand walk out of court, April 12, 2001 in Quebec City. Mugusera, an alleged Rwandan war criminal won, at least temporarily, an appeal against deportation from Canada Thursday, but still faces human rights charges here on allegations that he incited hatred and murder against the ethnic Tutsi minority in his homeland. DD/HB
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.