AI: Sérülhettek a szlovákiai magyarok jogai

Az Amnesty International Slovensko egy felmérés nyomán nem zárta ki, hogy sérülhettek a Szlovákiában élő magyarok jogai. A szlovákok elégedettek magukkal.

Növekszik a szlovákiai magyarok nyugtalansága az emberi jogok helyzete miatt - jelentette ki a szlovák Focus közvélemény-kutató intézet igazgatója Pozsonyban, ismertetve egy felmérés eredményét.

Ivan Dianiska a jelenlegi helyzetet a kilencvenes évek közepéhez hasonlította, amikor a politikusok egy része – úgy mint ma – kijelentéseivel hozzájárult a feszültség növeléséhez a szlovák-magyar kapcsolatokban.

A felmérést megrendelő Amnesty International Slovensko vezetője, Branislav Tichý nem zárta ki, hogy a félmilliós magyar közösség szociális és kulturális jogai valóban sérülhettek Szlovákiában

Az országos felmérésbe 1031 felnőtt kapcsolódott be. A válaszadók kétharmada szerint az emberi jogok betartása Szlovákiában jónak mondható, míg ellenkező véleményt a megkérdezettek egynegyede fogalmazott meg. Az emberi jogok betartásával Szlovákiában leginkább a 25 és 35 év közötti magasabb iskolai végzettséggel rendelkező szlovák nemzetiségű állampolgárok a legelégedettebbek.

A szlovákiai magyar kisebbség megkérdezett képviselői szerint viszont Szlovákiában gondok vannak az emberi jogok betartása terén. A parlament emberi jogi bizottságának elnöke, A. Nagy László úgy látja, hogy a szlovákiai magyar kisebbség helyzete átfogóann nem romlott, de nem is javult. „Tény, hogy az utóbbi években a párt- és az állami vezetők részéről számos bíráló megjegyzés hangzott el a szlovákiai magyar kisebbség címére, ami rontotta (a kisebbség) közérzetét” – tette hozzá a politikus, szükségesnek nevezve, hogy megváltozzon a társadalom hozzáállása az emberi jogok kérdéséhez.

„Nem elég csak arra ügyelni, hogy az emberi és a nemzeti kisebbségi jogok betartásának szintje ne csökkenjen. Törekedni kell a helyzet javítására” – jelentette ki A. Nagy László. Hozzátette, hogy a problémákat valamiféle egyszeri intézkedéssel megoldani lehetetlen.

Az AI értékelése szerint ugyanakkor a leggyakoribb emberi jogi problémát Szlovákiában a roma nemzetiségűek tartósan hátrányos művelődési-oktatási megkülönböztetése, lakásgondjaik nem megfelelő kezelése és a rossz egészségügyi ellátásuk jelenti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.