Ahmadinezsád tévévitára hívta Obamát

Tévévitára hívta Barack Obama amerikai elnököt hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő, hogy kiderüljön, kinek vannak jobb megoldásai a világ problémáira.

Az iráni politikus hangoztatta, hogy ez év szeptemberében New Yorkban részt vesz az ENSZ-közgyűlés ülésszakán, s annak ideje alatt kész leülni szemtől-szembe Obama elnökkel, hogy szabadon beszéljenek a világ gondjairól. A párbeszéd a sajtó nyilvánossága előtt zajlana, hogy kiderüljön, ki tud ezekre a problémákra jobb megoldásokat - mondta Ahmadinezsád abból az alkalomból, hogy részt vett a külföldön élő irániak kongresszusán.

- Az amerikai kormány nemrég bejelentette, kész a párbeszédre. Mi is készek vagyunk rá, de annak logikus formájára - hangoztatta az iráni vezető azzal kapcsolatban, hogy a Nyugatnak heves vitája van Teheránnal annak nukleáris programját illetően.

Az iráni atomprogramot, amely Teherán szerint kizárólag békés célokat szolgál, sok bírálat éri külföldön, elsősorban az Egyesült Államok részéről, mert állítólag nukleáris fegyver előállítására irányul. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ez év júniusában újabb Irán-ellenes szankciókról határozott, amit az Egyesült Államok és az Európai Unió további súlyos, egyoldalú szankciói követtek.

Ennek ellenére ez év szeptemberére megbeszélést tűztek ki Teherán és a hatok csoportjának (Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Kína és Oroszország) képviselőivel, valamint az úgynevezett bécsi csoport - Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország - tagjaival nukleáris fűtőanyag cseréjéről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.