Peter Pilz, aki évek óta gyűjti a Linke Bahngasse 5. számú házban 1989. július 13-án elkövetett hármas gyilkosságra vonatkozó adatokat, közölte: egy német fegyverkereskedő vallomása szinte bizonyossá teszi, hogy Mahmúd Ahmadinezsád is tagja volt a kurdokat lemészároló háromtagú iráni kommandónak.

A kereskedő, aki 2006 áprilisában a trieszti börtönben, osztrák diplomaták és nyomozók jelenlétében történt kihallgatása során adott számot ismereteiről, elmondta: néhány nappal a nagy feltűnést keltő hármas gyilkosság előtt ő maga adott át több kézifegyvert Irán bécsi nagykövetségén három iráninak.

Utóbbiakat (feltehetően álneveik alapján) Borhan, Szahidi és Mohamed néven azonosította, az utóbbit azzal pontosítva, hogy "ő az, akiből később az Iráni Köztársaság elnöke lett". A fegyverekért 50 ezer dollárt kapott, az összeg felét átadta annak a partnerének, aki Szlovéniából szállította a pisztolyokat, hangtompítókat és lőszert Bécsbe - áll a trieszti kihallgatás jegyzőkönyvében.

Pilz a rendelkezésére álló számos dokumentum alapján arra a következtetésre jutott, hogy az irániak két csoportot alkottak. Három ember tárgyalt a kurdok képviselőivel, míg a másik három alkotta a kivégzőosztagot. Ahmadinezsádnak az volt a feladata, hogy beszerezze a fegyvereket; ő is a gyilkos osztag tagja volt, akárcsak Ali Reza Aszgari és Naszer Taghipur. Utóbbi kettő az iráni pazdaránok (forradalmi gárdisták) vezetői közé tartozik. Mindketten hamis európai útlevéllel érkeztek Ausztriába, míg Ahmadinezsád iráni diplomata útlevéllel.

Július 13-án délután a nevezett bécsi lakásban tárgyalt a három kurddal az iráni tárgyaló trojka: Hadzsi Ghafúr Darzsazi (fedőneve Bozorgian), Hadzsi Mosztafavi (Mosztafa Azsvadi) és Dzsafari Sahrúdi (Szaharudi). A téma az iráni kurd népcsoportnak adandó autonómia kérdése volt. A 17:30 órakor kezdődött megbeszélésről hangfelvétel készült (egyes források szerint a lakás be volt "poloskázva", illetve kamerázva). A tárgyalás végén lövések dördültek - ekkor nyomult be a szobába a lakás másik helyiségében várakozó két gyilkos, Taghipúr és Aszgari, és közelről leadott célzott lövésekkel meggyilkolta a három kurdot. Ahmadinezsád eközben a kapualjban várakozott, hogy meggátolja a kurd politikusok esetleges menekülését.

A lövöldözés során megsebesült Sahrúdi is, őt az utcán hagyták társai, míg az osztag két tagja egy Suzuki motoron távozott. Egy szemtanú utólag felismerte a motorkerékpár vezetőjében Ahmadinezsádot. Egy köztisztasági alkalmazott pedig még az esti órákban megtalálta az utcán egy műanyag zacskóban a gyilkossághoz használt fegyvereket.

Pilz a rendelkezésére álló anyagokat (és német fordításukat) átadta a bécsi belügyminisztériumnak, ahol megvizsgálták valódiságukat. A dokumentumok időközben már átkerültek az ügyészséghez, és hamarosan megkapja őket Maria Fekter belügyminiszter is - közölte a Zöldek szakértője.

Az osztrák rendőrség annak idején, a nyomozás eredményei alapján, arra következtetésre jutott, hogy Darzsazi állításával ellentétben nem "ismeretlen tettesek", hanem az időközben elfogott iráni kommandó mészárolta le a három kurd politikust. Ezt nyíltan ki is mondta Oswald Kessler, az osztrák terrorellenes kommandócsoport (EBT) vezetője: "A kurdokat kivégezték, az irániak életben vannak. A dolog számunkra világos. A döntés a politika hatáskörébe tartozik."

A gyilkosok Irán bécsi nagykövetségén találtak menedékre, majd nem sokkal később elhagyták Ausztriát. Egyikük - feltehetően Naszer Taghipúr - osztrák rendőri kísérettel jutott ki a schwechati repülőtérre... Ernst Maximilian Schmid, az osztrák külügyminisztérium politikai részlegének egykori főnöke nyolc évvel később, egy tv-interjúban elmondta: Irán akkori bécsi nagykövete "meglehetősen világosan" a tudomására hozta, hogy veszélyes lenne az Iránban tartózkodó osztrákokra nézve, ha a kurdok megölésével gyanúsítottakat bíróság elé állítanák Ausztriában...

Abolhasszan Baniszadr, az iszlám forradalom utáni Irán első köztársasági elnöke pedig 1991-ben, párizsi száműzetésében kijelentette: a gyilkos kommandó tagjai azért távozhattak büntetlenül külföldre, mert Teherán zsarolási eszközzel rendelkezett Ausztriával szemben. Ez nem volt más, mint olyan dokumentumok gyűjteménye, amelyek a Noricum-ügyként elhíresült illegális osztrák fegyverszállításokról tanúskodnak az iraki-iráni háború (1980-88) idején.

A törvénybe ütköző fegyverszállítmányok feladója az állami ipari konglomerátumhoz, a VOEST-Alpine csoporthoz tartozó Noricum gyár volt. A cég állítólag a VOEST súlyos anyagi gondjai miatt kapott fentről utasítást a papíron Líbiába, valójában azonban Iránba irányuló szállításra, mintegy 300-400 millió dollár értékben. A titkos ügylet végül kitudódott, az ennek nyomán kezdődött perben vádlottként állt a bírák elé Fred Sinowatz volt kancellár, Karl Blecha és Leopold Gratz, az osztrák belügyi és külügyi tárca korábbi vezetője. Az elhúzódó bíróság eljárás 1993 júniusában fölmentő ítélettel ért véget. Egy évvel korábban viszont elmarasztalta a bíróság a Noricum egykori igazgatóját.