Lopakodókkal erősít Irán

Az iráni elnök "nagy hazugságnak" nevezte szeptember 11-e amerikai hivatalos verzióját, amelyet szerinte az Egyesült Államok ürügyként használt ki a terrorizmus elleni háborúhoz, így Afganisztán elfoglalására.

"Egy nagy hazugságnak" nevezte Mahmud Ahmadinezsad a 2001. szeptember 11-i történések hivatalos amerikai változatát, amelyet aztán szerinte az Egyesült Államok kormányzata ürügyként használt ki "a terrorizmus elleni háború" beindításához.

A kemény vonalas iráni elnök szombaton mondott beszédet a hírszerzési minisztériumi stábja előtt. Ahmadinezsad már korábban is többször megkérdőjelezte a szeptember 11-e washingtoni változatát, ám az AP szerint ezúttal nevezte első ízben azt "nagy hazugságnak". Mint fejtegette, a támadások "egy bonyolult hírszerzési forgatókönyvet és cselekedetet" valósítottak meg.

Ahmadinezsad még 2007-ben, ENSZ-beli látogatásakor is már azt mondta, hogy még vizsgálatra szorul, hogy milyen okok és körülmények vezettek el a szeptember 11-i támadásokhoz, és kik szervezték azt.

Az iráni elnök hétfőn a szomszédos Afganisztánba érkezik Hamid Karzai államfő meghívására - jelentette a félhivatalos Mehr iráni hírügynökségre hivatkozva a Reuters. Ez lesz Ahmadinezsad és Karzai első találkozója azóta, hogy tavaly mindkettőjüket - ellentmondásos körülmények közepette - újraválasztották.

Közben az iráni védelmi miniszter vasárnap bejelentette: az ország elkezdte olyan nagy pontosságú és hatótávolságú robotrepülőgépek sorozatgyártását, amelyeket a radarok sem "fedeznek" fel.

Ahmad Vahidi az állami televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az új robotrepülőgépek akár 3000 tonna tömegű célt is képesek szétrombolni. A földről indíthatók, de lesz helikopterről, illetve tengeralattjáróról indítható változatuk is. A gép a Naszr 1 - Győzelem - névre hallgat.

Irán, amely súlyos konfliktusba került a Nyugattal atomprogramja miatt, gyakran jelent be új haditechnikai fejlesztéséket, hogy demonstrálja, képes bármilyen támadás visszaverésére, de ezek a bejelentések általában nem ellenőrizhetők független forrásból. Sem az Egyesült Államok, sem Izrael nem zárja ki, hogy ha a diplomáciai lépések, vagy a tervezett szankciók nem járnak sikerrel, akkor a katonai erőszak eszközével akadályoznák meg, hogy Irán atomfegyvert állítson elő.

Az állami rádió csupán a Naszr 1 gyártásának megkezdéséről tudósított, a gyár helyét nem adta meg. Teherán 1992-ben kezdett bele "önellátó" fegyverprogramjába, amelyben páncélosok, közepes hatótávolságú rakéták, vadászgépek és torpedók előállítása is szerepel.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.