Ahmadinezsád „civilizálatlan cionistákról” beszélt

Ha lehet még valamivel olajat önteni a tűzre New Yorkban, az ez: az Izrael-ellenes kirohanásairól ismert iráni elnök felszólalása az ENSZ-közgyűlés előtt idén történetesen a zsidó naptár legjelentősebb alkalmára, Jom Kippurra, azaz az engesztelés napjára esett.

– Elterjedtté vált a hegemón hatalmak részéről a fegyverkezési verseny és a nukleáris, illetve tömegpusztító fegyverekkel való megfélemlítés – hangoztatta az iráni államfő, úgy vélve: „ennek a keserű valóságnak világos példája az a folyamatos fenyegetés a civilizálatlan cionisták részéről, hogy katonai akcióval lépnek fel nagy nemzetünkkel szemben.”  Mindamellett úgy vélte, nem hiszi, hogy az egyes vallások képviselői, ideértve a muzulmánokat és a zsidókat is, ellenségeskednének egymással.

Ahmadinezsád beszédét az izraeli mellett az amerikai és a kanadai küldöttség bojkottja kísérte, és az ENSZ New York-i székháza előtt is tiltakozásokat tartottak, a többi közt azt követelve: Teheránt fosszák meg az ENSZ-ben elfoglalt helyétől. Barack Obama amerikai elnök előző nap úgy fogalmazott: országa mindent megtesz, amit csak kell, hogy Irán ne jusson atomfegyverhez. Az iráni elnök, aki hétfőn még azt mondta, Izraelnek nincsenek történelmi gyökerei a Közel-Keleten, és „fel lesz számolva”, szerdai beszédében új, „az együttműködésen és harmónián” alapuló, a hegmóniától mentes világrendre szólított fel.

Az ENSZ közgyűlés 67. ülésszakának egyik kiemelt témájával, a jogállamiság kérdésével, s ezen belül a „negyedik generációs” alapjogokkal foglalkozott Áder János köztársasági elnök – magyar idő szerint – szerdára virradóra elhangzott felszólalásában – jelentette az MTI. A 2011 áprilisában elfogadott új, hiánypótló Alaptörvény, „Európa legfiatalabb alkotmánya magában foglalja az emberi jogok európai kartájának szinte minden elemét, a fékek és ellensúlyok 1990-ben kiépített jogállami intézményeit... Magyarország új alkotmánya alkotmányos garanciát ad a nemzetközi jogi kötelezettségek teljesítésére és a nemzetközi jog általánosan ismert szabályainak betartására” –mondta Áder.
  

Ahmadinezsád és az üres széksorok. Menetrend szerinti kivonulás
Iran's President Mahmoud Ahmadinejad addresses the 67th United Nations General Assembly at the U.N. Headquarters in New York, September 26, 2012. REUTERS/Keith Bedford (UNITED STATES - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.