Ahmadinezsád-Medvegyev találkozó Jekatyerinburgban

Az Egyesült Államok befolyásának csökkentéséről, a dollár szerepének szűkítéséről, új gazdasági világrend kialakításáról szóltak a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) kedden Jekatyerinburgban befejezett ülésének résztvevői.

Az ambiciózus nyilatkozatokat követő részletes kifejtések azonban szerényebb célokat tűztek ki az Oroszországot, Kínát, Kirgizisztánt, Kazahsztánt, Tadzsikisztánt, Üzbegisztánt tömörítő SCO találkozóján, amelyen részt vettek a megfigyelő státuszban lévő Afganisztán, Pakisztán és India vezetői, valamint a teheráni zavargások miatt egy nappal később érkező Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök is.

- A nemzetközi valutarendszer megerősítése nem épülhet kizárólag a dollárra - jelentette ki Dmitrij Medvegyev. Az orosz elnök szerint az amerikai fizetőeszköz már nem felel meg korábbi funkciójának, így szükség van újabb valutákat bevonni a nemzetközi elszámolásokhoz. Felvetette az SCO államai közötti elszámolásokhoz egy új fizetőeszköz létrehozását, az euró elődjéhez, az ECU-höz hasonlóan. Ez azonban hosszú folyamat, ismerte el az elnök, aki szerint ugyanakkor ideje, hogy nagyobb súlyt kapjanak legalább regionális szinten bizonyos fizetőeszközök, többek között a rubel.

A résztvevők szerint szükség van a Nemzetközi Valutaalap (IMF) struktúrájának átalakítására is, mert az Egyesült Államok vétójoga és Kína gazdasági súlyánál jóval alacsonyabb befolyása a szervezetre nem áll összhangban a gazdasági realitásokkal.

- Korai volna még új valutarendszer kialakításáról beszélni - mondta ugyanakkor az orosz elnök gazdasági tanácsadója. Arkagyij Dvorkovics szerint azonban szükség van arra, hogy az SDR - az IMF-tagországok jegybankjai közötti elszámoláskor alkalmazott számlapénz -értékének meghatározásában szerepet kapjon a rubel és a kínai jüan is.

A dollár visszaszorításának Oroszországban vagy Iránban jól hangzó terve azonban a gyakorlatban sem Moszkvának, sem Pekingnek nem áll érdekében, tekintve, hogy megtakarításaik jelentős része amerikai kötvényekben fekszik. A realitást tükrözte az is, hogy a kínai elnök az SCO-tagok infrastrukturális fejlesztési programjaira 10 milliárd dolláros hitelt ajánlott fel. (Ez az amerikai valuta nélkülözhetetlensége mellett azt is igazolta, hogy az SCO-országai közül Kína mozgástere a legnagyobb és hosszú távon a szervezet Peking és nem pedig Moszkva befolyását erősítheti, különösen a közép-ázsiai térségben.)

A találkozón végül sor került Ahmadinezsád és Medvegyev kis híján elmaradt kétoldalú megbeszélésére - ezt megelőzően az SCO tagjai üdvözölték az iráni elnök újraválasztását, amelyet azonban az iráni ellenzék egyelőre vitat és elérte a szavazatok újraszámlálását -, valamint az orosz elnök és pakisztáni kollégája, Aszif Ali Zardari valamint Afganisztán elnöke Hamid Karzai háromoldalú tárgyalására is. Utóbbi a terrorizmus és a kábítoszer-kereskedelem elleni küzdelem összehangolásáról szólt.

Az SCO ülését a Jekatyerinburgban a BRIC találkozója - Brazília, Oroszország, India, Kína nem hivatalos fóruma - követte. A négy ország vezetője - a kínai és orosz elnök, a brazil államfő Lula da Silva és az indiai kormányfő, Manmohan Szingh - a világgazdasági krízis következményeit vitatta meg. (Oroszország és Kína áruforgalma tavaly 57 milliárd dollárt tett ki - ez hét év alatt kilencszeres növekedést jelent -, igaz, az idei első fél év eredménye 40 százalékkal marad el 2008 azonos időszakától.)

A BRIC találkozóján is szóba került a dollár gazdasági szerepének csökkentése: az orosz fél szerint az ehhez vezető fontos lépés lenne, ha a négy állam saját megtakarításait kölcsönösen egymás állami kötvényeibe is fektetné.

Az ülés két napján a dollár a rubellel szemben másfél százalékkal erősödött, többek között az orosz pénzügyminiszter hétvégi nyilatkozata hatására. Ebben Alekszej Kudrin elismerte, hogy az energiahordozók világpiaci ára továbbra is ingatag marad - márpedig ennek exportja adja Oroszország fő bevételi forrását - és kijelentette, hogy a dollár stratégiai szerepe a közeljövőben várhatóan nem fog csökkenni.

 

 

 

 

 

Mahmúd Ahmadinezsád iráni és Dmitrij Medvegyev orosz elnök találkozója a SOC ülésén Jekatyerinburgban, 2009. június 16-án
Mahmúd Ahmadinezsád iráni és Dmitrij Medvegyev orosz elnök találkozója a SOC ülésén Jekatyerinburgban, 2009. június 16-án
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.