Agyrém, mire kényszerítik Tőkést a románok

A román legfelső bíróság csütörtökön elutasította Tőkés László európai parlamenti képviselő keresetét, amellyel érvényteleníteni próbálta a Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága döntését.

Az ítélőszék jogerős határozata ezzel megerősítette: visszavonható az érdemrend, amelyet Traian Basescu adományozott Tőkés Lászlónak az 1989-es népfelkelés kirobbantásában játszott szerepének elismeréseként. Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje szerint ezzel az ügy koránt sincs lefutva, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy Klaus Johannis tényleg visszavonja a kitüntetést, másrészt az államfő döntése is megóvható.

Kincses és Tőkés 2013-ban a döntés előtt
Kincses és Tőkés 2013-ban a döntés előtt
A szerző felvétele

A Népszabadságnak nyilatkozó jogász utalt egy korábbi esetre, amelynek főszereplője a magyarfaló Nagy-Románia Párt (PRM) azóta elhunyt elnöke volt. Corneliu Vadim Tudort 2004-ben tüntette ki Ion Iliescu, elnöki mandátumának utolsó napjaiban. A gesztus hatalmas botrányt váltott ki – a Nobel-díjas Elie Wiesel visszaadta a román államtól 2002-ben kapott kitüntetését –, ezért Iliescu utódja, Traian Basescu visszavonta az érdemrendet Vadimtól, aki bíróságon megóvta az elnök döntését, és meg is nyerte a pert.

– Vadim azon a címen nyert, hogy csak az vonhat vissza egy kitüntetést, aki adta. Ez abszolút agyrém egyébként, mert ha valaki tíz év után agyonüti a gyermekét, teszem azt, mégiscsak illene megfosztani az érdemrendjétől, viszont egy olyan joggyakorlat, amelyre lehet hivatkozni – magyarázta Kincses.

A Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága 2013. november 20-án döntött arról, hogy kezdeményezi a Tőkés Lászlónak adományozott állami kitüntetés visszavonását. Tőkést azzal vádolták, hogy megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, és ezzel alkotmányt sértett, amikor a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján arra kérte a mellette ülő Orbán Viktort, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében, úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

Tőkés kitüntetésének a visszavonását nyolc szociáldemokrata politikus kérte, köztük Corina Cretu, az Európai Unió jelenlegi regionális fejlesztési biztosa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér