Agyontaposták egymást muzulmán hívek egy bamakói stadionban

Legkevesebb 36 embert tapostak halálra Mali fővárosának egyik stadionjában hétfő este egy muzulmán vallási ünnepen kialakult tülekedésben, alig egy évvel egy hasonló szerencsétlenség után.

A bamakói belügy- és polgári védelmi minisztérium keddi közlése szerint az eltiport és megfulladt áldozatok túlnyomó többsége nő, a szerencsétlenségben további hetvenen sérültek meg.

Az eset a Modibo Keita nevű, 25 ezer ember befogadására alkalmas stadionban történt, amely zsúfolásig megtelt egy muzulmán ünnep alkalmából. Az eseményen Ousmane Madani Haidara imám tartott beszédet. Szemtanúk közlése szerint a baj akkor következett be, amikor a híres imám a prédikációja után áldást osztott, és a hívek mind közel akartak kerülni hozzá, hogy megérinthesse őket a hitük szerint gyógyulást és védelmet hozó imám. A nők az első sorokban álltak, ez magyarázza, hogy az áldozatok néhány kivétellel közülük kerültek ki.

A bamakói Gabriel Touré kórháznál kedden nagy tömeg gyűlt össze a szerencsétlenül járt hozzátartozók azonosítására.

A nyugat-afrikai országban csaknem pontosan egy évvel ezelőtt történt már egy hasonló szerencsétlenség: 2010. február 26-án mintegy harminc zarándokot tapostak halálra Timbuktuban, egy vallási ünnepre igyekvő tömeg tolongásában. A Bamakótól 900 kilométerre található sivatagi városban zarándokok tömegei tartottak a XIII. században épült Djingareyber mecsethez, hogy a február végi maulud ünnepe alkalmából megemlékezzenek Mohamed próféta születéséről. A restaurálás alatt álló imahely környékén azonban az átépítés miatt emelt torlaszokba ütköztek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.