Aggódnak az élelmiszerellátás miatt

Az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés résztvevői állást foglaltak a növekedés támogatása, a kereskedelmet korlátozó intézkedések leépítése és a költségvetési fegyelem erősítése mellett, ellensúlyozandó az európai válság okozta pénzügyi bizalomvesztést és egyéb kedvezőtlen hatásokat.

- Konstruktív munkát végeztünk – mondta a záró sajtótájékoztatóján az első ízben házigazda Vlagyimir Putyin elnök, aki a háromnapos csúcs során igyekezett nyomatékosítani Oroszország csendes-óceáni részének érdekeltségét a kereskedelem bővítésében. Putyin a jelen időszak egyik akut problémájának az élelmiszer-ellátást, így az áremelkedés további veszélyét tartotta. Hu Jintao kínai elnök azt ígérte, hogy országa a csökkenő export helyzetében a növekedési ütem lassulását (idén várhatóan „csak” 7,6 százalék) a belső fogyasztással, hazai infrastrukturális beruházásokkal próbálja megállítani. Az APEC 21 tagországa adja a világgazdaság termelésének több mint felét.

Az APEC csúcsértekezletei rendre konszenzusos döntéshozással működnek, így több a protokoll, mint a konkrétum. A találkozó ezúttal nem hozott érdemi új politikai kezdeményezést. Az elnökválasztásokra készülő Barack Obama amerikai elnök távollétében Hillary Clinton külügyminiszter képviselte az Egyesült Államokat. Reagálva az orosz államfő megnyilatkozásaira, hangsúlyozta, hogy lépéseket tesznek az amerikai–orosz kereskedelmi kapcsolatok megerősítésére. Mint mondta, Szíria és Irán ügyében viszont nem közeledtek az álláspontok. A rendezvény – a szokásoknak megfelelően - módot adott számos magas szintű megbeszélésre is.

Ezek közül azok voltak a fontosabbak, amikor a felek között nacionalista feszültséggel párosuló területi viták dúlnak, veszélyeztetve a víziutak szabadságát. Például Dél-Korea és Japán között a Dokdo-, japán nevén a Takesima-sziget, Peking és Tokió között pedig a Diaoyu-, japánul Szenkaku-szigetek kapcsán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.