Az IS-ből lehetnek az új tálibok Afganisztánban?

A külföldi csapatok év végéig elhagyják Afganisztánt, ezáltal egyre nő a bizonytalanság az ország jövőjével kapcsolatban. Bár az Iszlám Állam (IS) nincs közvetlenül jelen Afganisztánban, a szélsőséges szunnita szervezet hatással van a tálibok támadásaira. Az ország ingatag helyzetének következtében a fiatalok radikalizálódni kezdtek, és egyre többen csatlakoznának a terrorszervezethez.
Tucatnyi afgán egyetemi hallgató létrehozott egy földalatti szervezetet, miután az iszlamisták támadásba kezdtek Közép- és Dél-Ázsiában. Korábban az ország Pakisztánnal határos területein több felkelő csoport is jelezte hűségét az IS iránt, és propagandaanyagokat osztottak szét a helyi törzsek tagjai közt. Az afgán felkelők parancsnokai találkoztak a szélsőséges szervezet tagjaival, de a legtisztább jelzés az IS eszméinek terjedéséről mégis az volt, amikor a diákok létrehozták titkos hallgatói csoportjukat.

"Néhány diák, akik közel állnak hozzánk, elmentek Szíriába, hogy harcoljanak egy szent ügyért" – mondta egy afgán diák, kezében egy mobiltelefonnal, melynek képernyőjén az Iszlám Állam logója látható. Egy másik diák, Abdul Rahim álma, hogy csatlakozzon az IS-hez Szíriában és harcoljon az iszlám kalifátus létrehozásáért. A fiatal szerint, mikor több száz külföldi, nők és férfiak egyaránt, elhagyják kényelmes környezetüket, hogy az IS oldalán harcoljanak, akkor ők miért ne tehetnék ugyanezt. A fiatal szerint 40-50 afgán egyetemi hallgató támogathatja az IS-t. Mindkét diák beszámolója jól mutatja, hogy a radikális eszmék egyre jobban terjednek a háború sújtotta Afganisztánban.

Reutersnek név nélkül nyilatkozó fiatalok azt mondták, inspirációt merítettek az IS közel-keleti hódításaiból, és jó lehetőségnek látták ezt arra, hogy Ázsiát az iszlám szabályok alá vonják. A hírügynökséggel beszélgető, nevét felvállaló két diák azért akar csatlakozni a szíriai és iraki harcokhoz az IS oldalán, mert szerintük a terrorszervezetnek jelenleg nem lenne esélye Afganisztánban a nemzeti és a külföldi katonák ellen.

Az Iszlám Államot támogató fiatalok felhagytak azonban az országban merényleteket lefolytató tálibok támogatásával, mondván azok nem vallják már a régi vallási doktrínákat és nem akarnak hatalomra törni. Az egyik diák szerint a tálibok inkább politikai szervezetként működnek, míg az IS "tisztán iszlamista eszmék miatt harcol".

A szélsőséges iszlám terjedésének ellenére a Kabuli Egyetem kampusza egy olyan hely ahol vegyesen tanulnak nők és férfiak, együtt a konzervatív vallástudósokkal. Az egyetemen korábban az afgán elnök, Ashraf Ghani volt a dékán.

Az afgán titkosszolgálatok cáfolták, hogy a kabuli diákok között egy titkos szervezet működne, de hozzátették, az IS próbálkozott támogatói csoportok kiépítésével. Az afgán Országos Biztonsági Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy ha kiderül bárkiről, hogy a szervezethez kötődik, azonnal őrizetbe veszik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.