Adtak a klímának egy pofont
Az úgynevezett megállapodás arról szól, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását 2050-ig világszerte jelentősen csökkenteni kell (viszont nincs benne szó a csökkentés konkrét mértékéről) - ez pedig még a mostanáig érvényes Kiotói Jegyzőkönyvhöz képest is visszalépés.
Tartalmazza továbbá a kompromisszumnak is csak jóindulattal minősíthető dokumentum, hogy a felek létrehoznak majd (talán jövőre, Durban-ben) egy olyan keretegyezményt, amelyhez mind a 194 állam csatlakozik, és amely tartalmazza többek között az Egyesült Államok, valamint a fejlődők vállalásait is.
Ennek az álításnak azonban - kibontva - több szépséghibája is van. Az amerikai törvényhozásban megerősödtek a klímaszeptikusok (vagyis ott érdemi kibocsátás-korlátozásról aligha lesz szó a közeljövőben), a fejlődők vállalásai pedig pontosan akkorák lesznek, amekkorát a fejlett világ finanszírozni hajlandó - ez a globális pénzügyi válság(ok) időszakában nem ígér túl sokat. Ráadásul a legnagyobb kibocsátóvá előlépő Kína, India és Oroszország részéről még csak ígéretek sem hangzottak el a szennyezés csökkentésére.
Ami a majdani új klímaegyezményt illeti, abban az aláírók vállalnák, hogy 2 Celsius fokban maximálnák a globális felmelegedés mértékét az ipari forradalom előtti szinthez képest (ez nem nagy újdonság - az előrejelzések szerint itt van a visszafordíthatóság határa: 2 fok felett a folyamat öngerjesztő módon, gyorsuló ütemben, befolyásolhatatlanul halad tovább).
Ehhez azonban a tudomány jelelegi állása szerint 2050-ig jelentős, legalább 50 százalékos kibocsátáscsökkentés kellene, amire nincs kilátás (kivéve, ha időközben bekövetkezik egy drasztikus olajár-emelkedés, aminek viszont más területeken lehetnek beláthatatlan következményei).
A jelenlegi trendek - beleértve a klíma „tehetetlenségét", vagyis azt, hogy egy ma végrehajtott széndioxid-fogyókúra hatásai évtizedek múlva mutatkoznak meg - ráadásul nem 2, hanem 3-5 fokos globális felmelegedést vetítenek előre, ami már jócskán a befolyásolhatatlan tartományban van.
