Adrian Nastase indulna az államelnökségért

Kész megmérettetni magát a szociáldemokrata Adrian Nastase, ha pártja úgy kívánja. A román politikus úgy véli, hogy Traian Basescu kihívójának alternatív üzenettel kell előállnia, és meglehetősen "harapósnak" kell lennie ahhoz, hogy a novemberben esedékes elnökválasztáson a jelenlegi államfőt legyőzhesse.

A szociáldemokrata Adrian Nastase óvatosan fogalmaz: ha a pártja arra a következtetésre jut, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha elindulna az államfői posztért, akkor kész megmérettetni magát.

A politikus aki 2001-2004 között miniszterelnök volt, s aki jelenleg a hatalmon lévő Szociáldemokrata Párt (SZDP) országos tanácsának elnöke úgy véli, Traian Basescu kihívójának alternatív üzenettel kell előállnia, és meglehetősen "harapósnak" kell lennie ahhoz, hogy a novemberben esedékes elnökválasztáson a jelenlegi államfőt legyőzhesse.

A román sajtó azonnal azt vette ki a kijelentésből, hogy Nastase tulajdonképpen burkoltan kollégáját, Mircea Geoana SZDP-elnököt bírálta, amikor arról beszélt, hogy "fogatlan" politikusnak Basescuval szemben nincs esélye.

Lehetetlen azonban nem észrevenni: Nastase nyilatkozata éppen azzal egyidejűleg történt, hogy a román parlament alsóháza szerdára napirendjére tűzte a politikus korrupciós iratcsomóinak újabb vitáját. Az alkotmánybíróság felszólítására ugyanis az illetékes parlamenti testületek már eldöntötték, hogy a korrupcióval gyanúsított honatyák mentelmi jogának felfüggesztéséhez a minősített helyett elegendő az egyszerű többség.

Nastase mentelmi jogát tehát várhatóan szerdán mindkét korrupciós dossziéjában megvonják, és ezzel a parlament gyakorlatilag hozzájárul ahhoz, hogy a volt kormányfőt állítsák bíróság elé. Ilyen szemszögből nézve nem meglepő tehát, hogy Adrian Nastase államelnöki jelöltséggel próbálja késleltetni a bírósági eljárást.

Van rá precedense is amúgy: 2004-es hatalomra jutását követően Traian Basescu államfő korrupciós perét, amelyben másokkal együtt a román tengeri kereskedelmi flotta elkótyavetyélésével vádolták, mandátuma idejére felfüggesztették.

Ha ez nem sikerül, és Adrian Nastasénak nem sikerül megszereznie pártja kongresszusának támogatását a jelöltségéhez, nemcsak a Tamara nénikéjétől örökölt mintegy egymillió eurós vagyonról, hanem a bukaresti Zambaccian utcai villalakása építésének részleteiről és pénzeiről is be kellene számolnia a bíróknak.

Egyelőre minden jel arra mutat, hogy Nastase államelnök-jelöltségét pártjának csak kisebbik része támogatná.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.