Adósság miatt bukta repülőgépét a thai trónörökös

Lefoglalták a müncheni repülőtéren azt a Boeing 737-est, amely kedden érkezett Thaiföldről, ráadásul maga a thaiföldi koronaherceg, Maha Vazsiralongkorn vezette.

Robert Wilhelm, a repülőtér szóvivője közölte, hogy bírói döntésre történt a Thai Királyi Légitársaság gépének lefoglalása. A német külügyminisztérium sajnálkozását fejezte ki a thaiföldi koronahercegnek okozott kellemetlenségért. Maha Vazsiralongkorn gyakorlott pilóta, többször is járt már németországi reptereken, s ezúttal vétlenül keveredett a bangkoki kormány és egy német építőipari cég vitájának középpontjába.

A Walter Bau AG még két évtizeddel ezelőtt kötött szerződést az akkori thaiföldi kormánnyal fizetős út építésére és működtetésére Bangkok Don Muang repülőteréhez. Az időközben csődbe jutott német cég 30 millió eurót követel Thaiföldtől, s erre hivatkozva történt most bírósági határozattal a thai Boeing-gép lefoglalása.

A müncheni repülőtér szóvivője nem tudott tájékoztatást adni a koronaherceg hollétéről, az AP hírügynökség pedig hiába hívta telefonon Thaiföld berlini követségét.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.