Adolf és ők
Érezhetően igyekszik távolságot tartani a Führertől a pénteken nyílt és 2011 február elejéig látható tárlat. Személyes tárgyakat vagy egyenruhákat nem mutatnak be a vitrinekben, ezzel is azt akarják megelőzni, hogy a régi-, és újbarnák egyfajta felvonulási szentélyként használják fel a híres sugárút, az Unter den Linden elején található épületet.
Hitlert a német fővárosban bemutatni persze kockázatos dolog. Amikor a DHM-től egy jó kilométerre nyugatra, a Brandenburgi kapu közelében 2008 júliusában megnyílt Madame Tussauds panoptikumának berlini „leányvállalata”, az őrséget kijátszó egyik látogatónak sikerült leütnie a Führert ábrázoló viaszfigura fejét. Az akcióban sokan politikai tiltakozást láttak, utóbb kiderült, a férfi állítólag fogadásból cselekedett.
Simone Erpel, a DHM kurátora szerint ilyen provokatív akciónak kevés az esélye, s a szélsőjobboldali körök is úgymond éhkoppon maradnak. A náci korszak propaganda-filmjeit ugyanis Charlie Chaplin zseniális alkotása, az 1940-ben forgatott Diktátor részleteivel ellenpontozzák. – A Hitler és az emberek között gyakran gyorsan változó viszonyt akartuk bemutatni. Azt, hogy az igen széles társadalmi támogatottságot élvező nemzet-megmentőből hogyan lett az újabb vereségért felelős bűnbak. Több évtized elteltével a németek döntő többsége szemében Hitler leginkább egy iszonyatos tömeggyilkos, no meg viccfigura – idézték német lapok Erpelt. Szerinte a Führer átütő sikerét nem lehet csak a vesztes első világháborúval, majd pedig a széthulló weimari köztársasággal magyarázni. Volt benne valami rendkívüli, ahogy ráérzett és rájátszott a németek félelmeire, illetve vágyaira.
A kiállítás alig nyílt meg, német törnészek élesen bírálták a tárlatot. Többen azt kifogásolták, hogy a DHM-ben hiába vonultatnak fel vagy 600 kiállítási tárgyat és 400 korabeli plakátot, illetve fotót, igazából nem derül ki, hogy a Mein Kampf szerzője mivel nyűgözte a németeket, a náci párt, az NSDAP vezetőjeként pár év leforgása alatt mivel tudta maga mellé állítani a vele szemben a kezdetekben ellenséges munkásrétegeket. – Számomra érthetetlen, hogy miért félnek még mindig Hitlertől – mondta a Führer személyes tárgyainak hiányát kritizáló Wolfgang Wippermann, a berlini Freie Universität történésze egy rádióinterjúban.
Uniformisok és egyéb öltözetek helyett Erpelék viszont bemutatnak 1932-ből származó rajongói leveket, ezekből kiderül, hogy milyen nagy volt a vágyakozás egy erős kezű nemzetvezető iránt. Szintén most látható első ízben az úgynevezett Heilbronni Vörös Album. Ebben a nemzeti-szocialista párt félkatonai szervezete, az SA fotósa örökötítte meg az 1933-as náci hatalomátvétel pillanatait.
A sajtó sincs elragadtatva teljesen attól, hogy a DHM – Hans Ottomeyer főigazgató szavaival – „nem bocsátkozott a Führer bizarr személyiségének taglalásaba”. Arno Widmann, a Frankfurter Rundschau publicistája szerint Hitler személyisége nem szeretet vagy gyűlölet kérdése, azt komolyan kell venni. A kiállítás szeméremsértőnek próbálja magát láttani, de nincs benne semmi frivol, Hitler neve ehhez csak palifogó reklámnak kellett – kelt ki magából Widmann.
