Adóelkerülés: Svájc visszavág

Letartóztatási parancsot adtak ki három német adónyomozó ellen Svájcban. Azzal gyanúsítják őket, hogy megsértették a svájci banktitok-törvényt, amikor a német adóelkerülők Svájcba menekített pénzei után nyomoztak, és gazdasági kémkedést folytattak, amikor 2010-ben az adóelkerülők adatait tartalmazó adat CD-ket megvásárolták.

Németországban óriási felháborodás fogadta a hírt: míg Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter a svájci joggal összeegyeztethetőnek nevezte az eljárást, az ellenzék azzal érvelt, hogy éppenséggel a pénzüket illegálisan Svájcba „kimenekítők”  a tettesek, nem pedig a kötelességüket végző adónyomozók. 

Németország és Svájc között küszöbön áll egy új megállapodás, amelynek értelmében a Németországból érkező befektetésekre ugyanakkora adó lenne érvényes, mintha otthon maradna a pénz, de a számlatulajdonosok anonimitása továbbra is megmaradna.

Becslések szerint 130-180 milliárd eurót tárolnak németek az alpesi országban. A szociáldemokraták és a Zöldek azt szeretnék elérni, hogy a berlini kormány ne írja alá a megállapodást. A Zöldek frakcióvezetője, Jürgen Trittin szerint Svájc nyilvánvalóan nem akar az adóelkerülés elleni harcban a jogállamokkal együttműködni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.