A világháború óta először osztanak ételt a briteknek

Nagy árat fizetnek Nagy-Britannia lakói azért a három nappal ezelőtti hangzatos hírért, amely szerint a Nemzetközi Valutaalap megállapította, hogy a szigetország költségvetési hiánya csökkent a leggyorsabban a fejlett világban.

Amint pénteken az Independent írta, a Nemzetközi Vöröskereszt novembertől, a második világháború vége óta első alkalommal kezd el élelmiszert gyűjteni és osztani a rászorulók körében. A szigetország – amelynek a királynője a Vöröskereszt lehangoló bejelentésének napján kapott a következő két évre az infláció sokszorosát kitevő 22 százalékos fizetésemelést –, nem az egyedüli állam Európában, ahol a gazdasági válságot követő jóléti megszorítások és a megélhetési költségek megugrása nyomán tömegével szegényedtek el az emberek és kényszerülnek ingyenkonyhák és élelmiszerbankok támogatását igénybe venni.

November végétől a genfi székhelyű nemzetközi jótékonysági szervezet önkéntesei nagy-britanniai szupermarketekben fogják a vásárlókat száraz áru megvételére és felajánlására rábeszélni. A Brit Vöröskereszt aktivistái pedig a Tescóval is együttműködő karitatív intézmény, a FareShare bevonásával juttatják majd el a csomagokat és konzervdobozokat az országszerte már működő élelmiszerbankokhoz. Az Independentben idézett statisztika feltehetőleg sokakat biztat majd, hogy mélyen a zsebükbe nyúljanak. Az elmúlt három évben Európában 75 százalékkal emelkedett az étkezési hozzájárulásra szorulók száma. Naponta legalább 43 millióan nem kapnak eleget enni és 120 millió ember kerülhet a szegénységi küszöb közelébe. Már a nyár kezdete előtt félmillió brit kereste fel rendszeresen az élelmiszerbankokat.

A korgó gyomrú britek arányának növekedése különösen annak fényében aggasztó, hogy friss adatok szerint a gyümölcs- és zöldségtermés közel kétötöde megy veszendőbe, mert az emberek „csúnyának” nyilvánítják a terméket. Ha hihetetlenül hangzik is, egy átlagos háztartás több mint öt kilogramm ételt dob ki, noha ennek kétharmada a szavatossági idő lejárta után is bátran elfogyasztható lenne. Ez a pazarlás pénzben számítva családonként átlagosan 680 fontot (több mint 236 ezer forintot) tesz ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.