A törzsek is támogatják az egyiptomi hadműveletet

A Sínai-félszigeten élő beduin törzsek vezetői támogatják az iszlamista fegyveresek elleni egyiptomi hadműveletet. Eközben állítólag Egyiptom katonákat és tankokat vezényelt a térségbe.

A törzsek vezetői Ahmed Gamal al-Din egyiptomi belügyminiszterrel tárgyaltak al-Arísban, Észak-Sínai közigazgatási központjában. A résztvevők közül mindenki támogatta az egyiptomi hadműveletet. Sőt, abba is belementek, hogy az egyiptomiak lerombolják a Gázai övezetbe vezető csempészútvonalakat, még akkor is, ha ezzel magukra haragítják az övezetet irányító Hamászt.

Egyiptom és a Gázai övezet között körülbelül 1200 illegális alagút van. Ezeken főleg alapvető élelmiszereket csempésztek az Izrael által blokád alatt tartott területre, de gyakran vittek át rajtuk fegyvereket és embereket is. Most azt gyanítják, a konfliktust kirobbantó fegyveresek menekülési útvonalként használták.

Mindeközben Egyiptom katonákat és harckocsikat küldött a térségbe, hogy kiszorítsák onnan az iszlamistákat. Pénteki hírügynökségi jelentések szerint több száz egyiptomi katona és több tucat katonai jármű érkezett el-Arís városába, majd szemtanúk látták, amint a gépfegyverekkel felszerelt páncélozott járművek továbbhajtottak az izraeli határnál fekvő Sejk-Zuveid felé.

Az összecsapások még vasárnap robbantak ki, amikor Rafah határátkelőnél a fegyveresek megöltek 16 katonát. Miután szerdán többször is megtámadták al-Arís ellenőrzőpontjait, Egyiptom megindította az ellencsapást. Harci helikopterekről lőtték a fegyvereseket, akik közül húszat sikerült megölni Touma településen és Sejk-Zuveid térségében. A helyi lakosok szerint azóta nem voltak harcok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.