A török hadsereg száz kurd felkelővel végzett

Csaknem száz kurd felkelővel végzett, nyolcvanat pedig megsebesített a török légierő Irak északi részén - közölte kedden internetes lapján a török hadsereg.

A török haderő a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) délkelet-törökországi támadásai nyomán augusztus 17-én újrakezdte az észak-iraki hegyekben megbúvó szélsőségeseket célzó légicsapásait.

A PKK emberei a török biztonsági erők negyven tagjával végeztek az utóbbi alig több mint egy hónapban. Előtte egy évig hallgattak a fegyverek, de a törökök és a kurdok 27 éve tartó konfliktusára nem sikerült tárgyalásos megoldást találni. Ankara szerint az észak-iraki hegyek mintegy kétezer felkelőnek nyújtanak menedéket.

Az utóbbi hat nap műveletei során a török légierő 132 célpontot támadott. A hadsereg közölte: ha szükséges, folytatódnak a légi és szárazföldi műveletek.

Az iraki kurd autonóm területet vezető politikusok elítélték és a nemzetközi alapelvekkel ellentétesnek nevezték a török beavatkozást.

A török-kurd konfliktusban eddig több mint 40 ezren vesztették életüket. A PKK 1984-ben kezdett fegyveres harcba a kurd önállóságért. A csoportot Törökország, az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetként tartja nyilván.

(Forrás: hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.