Szabadon engedték a török légierő és a haditengerészet volt parancsnokait

Egy török bíróság szabad lábra helyezte csütörtökön a légierő és a haditengerészet volt parancsnokát, akiket az Ergenekon összeesküvés ügyében tartóztattak le hétfőn.

Egy török bíróság szabad lábra helyezte csütörtökön a légierő és  a haditengerészet volt parancsnokát, akiket az Ergenekon összeesküvés ügyében tartóztattak le hétfőn.

Hétfőn valóságos letartóztatási hullám volt Törökországban, amelynek során félszáz magas rangú katonát vettek őrizetbe és kedden megkezdték kihallgatásukat. Az Ergenekon-ügyként ismert eljárásban kormányellenes összeesküvéssel vádolják elsősorban a hadsereg számos nyugalmazott, illetve aktív tagját.

A török média jelentése szerint Ibrahim Firtinát, aki a légierő, és Özden Örneket, aki a haditengerészet egykori parancsnoka volt, csütörtökön engedték szabadon, de az egyelőre nem ismert, hogy vádat emeltek-e ellenük.

Az állam- és a kormányfő találkozott a vezérkari főnökkel

"A közvéleményt biztosítani kell arról, hogy a válságot az alkotmány keretein belül, a törvényeknek megfelelően fogják megoldani"- közölte az államelnöki hivatal csütörtökön a háromórás tanácskozás után.

Recep Tayyip Erdogan kormányfő "nagyon jónak" minősítette a találkozót a parlamentben. Ilker Basbug vezérkari főnök nem nyilatkozott.

A sürgősséggel megszervezett hármas eszmecsere célja annak a feszültségnek a megvitatása volt, amely magas rangú katonatiszteknek az utóbbi napokban történt letartóztatása nyomán támadt a kormány és a fegyveres erők között. A főtiszteket azzal gyanúsítják, hogy összeesküvést szőttek az iszlámbarát kormány megdöntésére.

Az igazságügyi szervek hétfőn mintegy 50 katonai parancsnok őrizetbe vételét rendelték el. Eddig ez volt a legsúlyosabb csapás a legfelsőbb szintű török katonai vezetésre, amely 1960 óta négy kormányt távolított el a hatalomból. A lefogott tisztek közül mintegy húsz ellen már vádat is emelt az ügyészség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.