A takarékos kínaiak titka
„Ha Kínának sikerül az átállás, tíz év múlva nem az lesz a kérdés, miért oly takarékosak a kínaiak, hanem hogy ilyen szegény országban miként engedhetnek meg maguknak oly sokan BMW-ket, márkás ruhákat, és kaliforniai borokat” – írja a washingtoni Wilson Center internetes folyóiratában Michael Pettis, pénzügy szakos pekingi egyetemi tanár.
A kínai háztartások és vállalkozások évente két és félezer milliárd dollárnyi megtakarítást halmoznak fel, teljes jövedelmük valamivel több mint felét. A jelenséget leggyakrabban a konfuciánus hagyományra szokás visszavezetni, amely a józanságot és helyzetünk elfogadását javallja.
Csakhogy a konfucianizmussal éppenséggel mindent és mindennek az ellenkezőjét is meg lehet magyarázni. Ellenfelei már Krisztus előtt négy-ötszáz évvel is amiatt korholták, hogy nem serkent munkára, csupán semmittevéssel párosuló elmélkedésre. Két és félezer évvel később hasonlóképp vélekedtek a nyugati szociológusok és közgazdászok, akik a konfucianizmussal magyarázták, hogy Kelet-Ázsia sehogyan sem tud kitörni a szegénységből: hiányzik belőle a Max Webertől ismert, kemény munkára és takarékoskodásra ösztönző protestáns etika, amelynek szerves része a becsületesség követelménye.
Japán és az ázsiai kistigrisek azonban mégis gyors növekedésnek indultak. És a nyolcvanas években éppen ezt volt divat a konfucianizmussal magyarázni: a növekedést nagy állami programok segítették elő, márpedig a konfucianizmus a magánérdek és az államérdek összhangját hirdeti. Amikor aztán a 90-es években Japán fejlődése megtorpant, egyszeriben megint előkerültek a konfucianizmus hátrányait ecsetelő elemzések.
Egyszóval a kínaiak magas megtakarítási rátájának magyarázata máshol keresendő. Például más szegény országokkal is előfordul, hogy amikor megindul a gyors gazdasági növekedés, a fogyasztás nem tart vele lépést. Sokat nyom a latba a népesedési modell is: Kínában az elmúlt években sokkal gyorsabban nőtt a munkaképes korú lakosság, mint általában a népesség lélekszáma. Csakhogy a most következő fél évtizedben belépnek a munkaerőpiacra az egykepolitika korcsoportjai, s emiatt a munkaképes népesség lassabban nő majd a lakosság lélekszámánál. Még az is lehetséges, hogy ennek következtében a fogyasztás meghaladja majd a termelés mértékét.
A takarékoskodás további oka lehet az is, hogy Kínában nincs kötelező állami egészségbiztosítási és nyugdíjrendszer. Az embereknek tehát a megtakarítás az egyetlen módjuk arra, hogy baj és öregség esetére gondoskodjanak magukról.
Furcsamód a beruházások ösztönzése céljából alacsonyan tartott kamatláb is megtakarításra ösztönöz. Az inflációs rátánál is alacsonyabb betéti kamatok miatt ugyanis az adott összegű megtakarítás egyre kevesebbet ér, ezért további takarékoskodásra van szükség, hogy majdan a polgár fizetni tudja a kórházi számlákat. Amerikában alacsony kamatláb esetén az emberek ingatlanba vagy részvénybe fektetnék pénzüket, de a kínaiaknak ehhez nincs elég pénzük, és a részvénypiac igen csekély a gazdaság méreteihez képest.
Akárhogy is, a kelet-ázsiai gazdasági modell egyik alapja a magas megtakarítási ráta. Persze ez azzal jár, hogy valahol másutt a világon viszont valakik többet fogyasztanak, mint amennyit megtakarítanak. Nevezetesen Amerikában. A pénzügyi válság kirobbanása nyomán azonban az amerikai háztartások kénytelenek rendbe tenni költségvetésüket, s ennek nincs más módja, mint hogy jövedelmük egy részét megtakarítsák.
Mindjárt be is zárt sok száz gyár, éspedig Kínában is. Most aztán két lehetőség van a kínai polgár előtt: vagy továbbra is megtakarítja jövedelmét, de ez esetben elveszti az állását, mert nem lesz, aki a kieső amerikaiak helyett megvásárolja a késztermékeket, vagy vásárolni kezd, és ezzel megmenti hazájának iparát.
Mindkét esetben vége szakad azonban a legendás kínai takarékosságnak, akár Konfuciusra vezethető vissza, akár nem.
