A szólásszabadság elleni támadással vádolják Milos Zemant

Az új cseh államfő beiktatási beszédében közvetett támadást intézett a véleménynyilvánítás szabadsága ellen, amikor harcot hirdetett a cseh sajtó egy része ellen, amely szerinte agymosást végez – állítják annak a petíciónak az aláírói, akik kedden hozták nyilvánosságra a dokumentumot Prágában.

A petíciót, amelyet eddig mintegy száz cseh közéleti személyiség írt alá, szerzői elküldték Petr Necas kormányfőnek és további cseh politikusoknak, felszólítva őket, hogy foglaljanak nyilvánosan állást Zeman beszédével kapcsolatban. „A Cseh Köztársaság minden állampolgárának joga van bármiféle petíció megfogalmazásához. Az ügyet nem fogjuk kommentálni" - reagált a petícióra Hana Burianová, a köztársasági elnök szóvivője.

Zeman pénteki beiktatási beszédében három pontban megfogalmazta elnökségének legfőbb céljait. Azt mondta: határozottan fel fog lépni a különféle „maffiák" ellen, a neonáci csoportok ellen és a cseh média azon jelentős része ellen is, amely „legfőbb feladatának az emberek agymosását tartja". A mintegy negyedórás beszéd alatt ez volt az egyetlen pillanat, amikor az ünnepség résztvevői - döntően a képviselőház és a szenátus tagjai - megtapsolták Zemant. „Az államfő álláspontját (a sajtóval szemben) a rendszerváltás utáni időszakban példátlannak tartjuk" - áll a petícióban. Aláírói úgy vélik, Zeman a kollektív bűnösség elvét alkalmazza a médiával kapcsolatban. „Általánosító elítélő szavai a rendszerváltás előtti politikusok nyilatkozatait idézik" - állítják a dokumentum szerzői. Az aláírók között neves személyiségek vannak - egyebek között Ivan Klíma és Jáchym Topol író, Jirina Siklová szociológus, Petr Placák történész, és Bohumil Dolezal, a magyar ügyekkel is gyakran foglalkozó ismert politológus és publicista.

Zeman egy vasárnapi televíziós beszélgetésben ehhez a témához kapcsolódva közölte, hogy a jövőben a Mladá Fronta Dnes és a Lidové Noviny című liberális, illetve konzervatív napilapnak nem fog interjút adni. Kijelentését nem indokolta meg. Mindkét befolyásos újság az elnökválasztási kampányban nyíltan Zeman vetélytársát, Karel Schwarzenberget támogatta.

Zeman pénteken, eskütétel közben
Newly elected Czech President Milos Zeman swears on the Czech Constitution during the inauguration ceremony at Prague Castle , March 8, 2013. REUTERS/Petr Josek (CZECH REPUBLIC - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.