A szír ellenzék megnyitotta nagykövetségét Katarban

Az Arab Liga által Szíria egyedüli képviselőjeként elismert ellenzék szerdán megnyitotta első nagykövetségét Katarban. Török források szerint több száz menekültet toloncoltak vissza Szíriába az egyik menekülttáborban kitört zavargás után.

A Szír Nemzeti Koalíció hétvégén lemondott vezetője, Moaz al-Khatib kihasználta a megnyitó ünnepséget, és a nagyhatalmak szemére vetette, hogy nem nyújtanak elég segítséget a két éve tartó konfliktusban – tudósít a Reuters. A riportereknek megjegyezte: van arra egyfajta hajlandóság a nemzetközi közösségben, hogy ne kívánják a forradalom győzelmét. Al-Khatib utalt az ellenzéket felosztó ellenségeskedésre is, és kijelentette, hogy a sikerhez egység kell. Az ellenzéki vezető a hírügynökségnek adott interjújában elmondta: meglepődött, amikor az USA és a NATO visszautasította kérését, hogy Patriot-rakétákkal védjék meg a felkelők által uralt területeket. Szerinte ez üzenet lesz a szír rezsim számára, mi szerint azt tehetnek, amit akarnak.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár Brüsszelből beszélt videókapcsolaton keresztül moszkvai diákokkal, és nekik is hangsúlyozta, hogy a Nyugat nem akar beavatkozni Szíriában, politikai megoldásra van szükség.

Szíria tagságát 2011 novemberében függesztették fel az Arab Ligában. Damaszkusz felháborítónak találta, hogy Katar a szír ellenzéket hívta meg a kedden kezdődött két napos csúcsértekezletére. „A dohai csúcs döntése az erőszak és a terrorizmus gyakorlatára bátorít majd, és nemcsak Szíria, hanem az arab államok és az egész világ számára veszélyes lesz” – közölték a szír állami tévében. A szír rezsimen kívül Bassár al-Aszad elnök szövetségesei, Irán és Oroszország is kritizálták a döntést. Több arab állam azért is támogatja a főleg szunnita felkelőket, hogy így szorítsák vissza a síita Irán hatalmát.

Ugyan a 22 országból álló csoport megerősítette, hogy fegyverekkel segítik a felkelőket, az azonban még nem világos, hogy az ellenzék diplomáciai sikereinek milyen gyakorlati hatása lesz Szírián belül. Az ellenzéki koalíciónak ugyanis nem sok hatalma van a felkelő csoportok felett, az egyik legbefolyásosabb, az al-Kaidával is kapcsolatban álló al-Nuszra Front pedig egyenesen elutasítja a külföldről működő ellenzéket.

Az országon belül tovább folytatódott az egyre elkeseredettebb harc. A szír állami tévé közlése szerint a felkelők aknavetőkkel támadták a Damaszkuszi Egyetem építészmérnöki karát. A támadásban 12 diák meghalt, és sokan megsérültek, tudósít a BBC.

A 2011 márciusában kezdődött felkelés óta több mint egymillió menekült regisztrált a környező országokban, amelyek egyre nehezebben tudnak megküzdeni a problémával. Török források azt közölték, hogy több száz menekültet küldtek vissza Szíriába, miután az egyik táborban zavargás tört ki. A határ közelében lévő menekülttábor lakói az életkörülmények miatt tüntettek, mikor összecsaptak a török katonákkal: a menekültek kövekkel dobálták meg a katonákat, akik könnygázzal és vízágyúval válaszoltak. 600 - 700 - egy másik tábori őr szerint 400 - olyan embert toloncoltak vissza a harcok sújtotta országba, akik szerepeltek a biztonsági kamerák felvételein. Az ankarai kormány azonban tagadja a történteket, szerintük ez szembe menne a menekültekre vonatkozó szabályokkal. Azt azonban hozzátették, hogy körülbelül hatvanan úgy döntöttek, hogy nem kívánnak tovább a táborban élni, és inkább visszamentek Szíriába. Őket a többi táborlakó egyszerű provokátornak tekintette.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.