A szélsőjobb megtámadta a spliti melegfelvonulást

Félbe kellett szakítani az első spliti melegfelvonulást szombaton, miután huligánok és szélsőjobboldaliak támadtak rá a homoszexuálisok menetére az erős rendőri jelenlét dacára.

Sokan könnyebben megsérültek, de öt felvonuló, továbbá a helyszínről tudósító három újságíró súlyos sérüléseket szerzett. A rendőrség 81 embert állított elő.

A felvonuláson néhány százan vettek részt, s nemcsak másságukat nyíltan vállaló homoszexuálisok vonultak fel, hanem az egyenjogúságukért küzdő ismert közéleti személyiségek is. A menet idején 500 rendőr, illetve rohamrendőr ügyelt a biztonságra, és egy helikopter is a segítségükre volt. A kikötő környékén azonban a felvonulás ellenzői gyűltek össze, helyszíni beszámolók szerint több ezren voltak. Az erős rendőri jelenlét ellenére palackokat, köveket, petárdákat, tojást és cserepes virágokat is hajigáltak a menet résztvevőire.

A szervezőknek félbe kellett szakítaniuk a város első melegfelvonulását. A rendőrök autókkal menekítették ki a résztvevőket a helyszínről.

A hatóságok tehetetlenségét elítélte több civil szervezet, követelve Tomislav Karamarko belügyminiszter lemondását. Keményen bírálta a rendőrséget az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.