Ferenc, a szegények püspöke - Portré
Bergoglio az első jezsuita és egyben az első dél-amerikai egyházfő. Utóbbi mindenképpen mérföldkő, és jelentős nyitásra utal. Bergoglio, aki mostantól Ferenc néven lesz pápa, állítólag már Joseph Ratzingernek is komoly riválisa volt a 2005-ös, előző pápaválasztáson, de most relatíve magas kora és nem tökéletes egészsége miatt nem szerepelt az esélyesek között.
Egyelőre nehéz megmondani, hogy a konzervatívok vagy az egyház megújítói közé sorolható: bennfentesek szerint mindkét tábor szereti magáénak vallani, mert az egyházi tanítások tekintetében konzervatívnak mondható, ám latin-amerikai származása és teljes életútja arról tanúskodik, hogy a fejlődő világra – a katolikus egyház legfőbb bázisára – jóval több figyelem jut majd. Az új pápa még némi humort is megengedett magának, amikor a Vatikán erkélyéről azt mondta: jó messziről hívtak most római püspököt.
Egy ötgyermekes családban született Buenos Airesben, szülei olasz származásúak voltak, apja vasúti alkalmazottként dolgozott. Bergoglio állítólag gyerekkorában vegyész szeretett volna lenni, de 22 évesen csatlakozott a jezsuitákhoz. Filozófiai tanulmányokat hallgatott, majd irodalmat és pszichológiát tanított. 1969-ben szentelték pappá, tanulmányai egy részét Németországban végezte, végül a teológia professzora lett. Kiemelkedő intellektusnak tartják.
A 76 éves Bergoglio szerény, halk szavú, alázatos férfi, akit ismerői a „szegények püspöke” címmel is megtiszteltek. (Üdvözlő üzenetében Barack Obama amerikai elnök is „a szegények bajnokaként” méltatta az új katolikus egyházfőt.) Amikor 2001-ben bíborossá avatták, argentin híveinek azt tanácsolta, ne utazzanak vele Rómába ünnepelni, fordítsák inkább a pénzt a szegényekre. Rendszeresen bírálja a hazájában dúló korrupciót, és felemelte a szavát a szegényekért. A társadalmi igazságosság egyik szószólójaként tartják számon az egyházon belül.
John Allen, a National Catholic Reporterben megjelent cikke szerint szerénysége életvitelében is megmutatkozik: a püspöki palota lakosztálya helyett megelégszik egy kis lakással, sofőrös autó helyett a tömegközlekedést választja, ráadásul szívesen főz magának. Az argentin gazdasági válság alatt többször felemelte a szavát a szegények és a rászorulók érdekében, bírálta a növekvő társadalmi különbségeket, és ostorozta a globalizációt és a nyakló nélküli kapitalizmust.
Hazájában Bergoglio többször is konfliktusba keveredett a politikai elittel. Amikor az argentin kormány 2010-ben engedélyezte a melegházasságot, Bergoglio minden fórumon hevesen ellenezte ezt, éppúgy, mint azt, hogy a meleg párok gyerekeket fogadhassanak örökbe. Cristina Fernandez Kirchner argentin elnök középkorinak minősítette megnyilatkozásait. Bergoglio azonban azzal tromfolt: Ne legyünk naivak, ez nem egy politikai küzdelem, hanem egy destruktív próbálkozás Isten terve ellen.
Megpróbálták politikailag is ellehetetleníteni: 2005-ben egy emberi jogokra szakosodott ügyvéd keresetet nyújtott be ellene, arra hivatkozva, hogy a hetvenes években együttműködött a katonai juntával két jezsuita pap elrablásában. Az ügyvéd állítása szerint a papok bírálták a rendszert, és készek lettek volna katonai erővel megdönteni azt. Bergoglio tagadta a vádakat, és nem is találtak bizonyítékokat ellene. Annyi azonban kiderült, hogy a diktatúra alatt mindent elkövetett, hogy a keze alatt dolgozó papok kerüljenek minden politikai aktivitást.
Bár csendes és visszafogott, jó vezetőnek tartják. Allen idéz cikkében egy névtelenséget kérő bíborost, aki a pápaválasztás előtt azt mondta: Bergoglio négy év alatt mindent képes lenne megváltoztatni. Kérdés, lesz-e hozzá ereje.
