A spájz felé mennek az oroszok

Hiába győzött a lettország előrehozott parlamenti választásokon az Egyetértés Centruma (SC), a főként oroszajkúak támogatását élvező párt mégis könnyen ellenzékben maradhat.

A mindössze 35 éves Nyil Usakov – 2009 óta Riga polgármestere - által vezetett, hat éve létrejött pártszövetség 29, mögötte a nyáron az államfői posztról távozott Valdis Zatlers újsütetű pártja 20,4, míg a korábbi kormányfőt adó Egység 18 százalékot szerzett a szombati megméretésen, amely Lettország posztszovjet történetében legalacsonyabb, 58 százalékos részvétellel zajlott le. Az államfő, Andris Berzins azonban nem siet a kormányalakítási megbízással: szeptember 28-ig időt adott a pártoknak tárgyalásra, hogy utána mindegyikkel konzultálva meghozza döntését. Elméletben Zatlers és az Egység pártjának koalíciója nem kizárt, ebben az esetben Usakovnak nem marad a többséghez elegendő partnere az ötpárti szejmben: sem a Zöldek és Földművesek Szövetségére (ZZS), sem a korábbi választáshoz képest megerősödött Mindent Lettországnak nacionalistáira nem számíthat.

Usakov pártjának sikere azonban midenképpen felgyorsíthatja a 30 százalékban oroszok lakta országban az Szovjetunió szétesése után állampolgárság nélkül maradt – parlamenti választójoggal nem rendelkező, főként orosz származású - lettországi lakosok helyzetének rendezését. Számuk 300 ezer a 2,2 milliós balti államban. (A főváros 40 százalékát is az orosz lakók adják.) Egyúttal azt is mutatja, hogy az szovjet érában betelepült oroszok és utódai megkerülhetetlen erejét adják a választóknak is, a „hontalan státuszúak” nélkül is.

A rigai polgármesteri poszt előtt televíziós újságíróként ismertté vált Usakov sikerét orosz származásán túl – Lettországban és Dániában szerzett - közgazdasági képzettségének is betudják, tekintettel arra, hogy a gazdasági válság alatt a világon a legnagyobb GDP-zuhanást elszenvedő országnak komoly reformokra van szüksége. (Ebben partner lehet Zatlers pártja, amelyért vélhetően a legnagyobb versenyfutás fog zajlani az Egység és az SC között.) A baloldalinak tartott SC korrupció elleni retorikája is közel áll Zatlershez: Usakov szerint a jövőben néhány oligarcha remélhetőleg kikerül a politikából.

A rendkívüli választásra azután került sor, hogy Zatlers még államfőként népszavazásra javasolta a az alig egy éve választott parlament szélnek eresztését, miután azt szerinte átszövi a korrupció. (Az apropót egy vesztegetéssel megvádolt üzletember-képviselő adta, akit a parlament védelmébe vett, fenntartva mentelmi jogát.) Zatlers javaslatát végül 85 százalékos többséggel szavazták meg a lett választók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.