A segélyipar válsága
„ A segélyipar mára az összeomlás szélére jutott, s ha az összeomlás bekövetkezik, az nem csupán a globális szegénység fokozódásával járna, hanem a nemzetközi biztonságra nézve veszedelmes államok számát is gyarapítaná” – írja a baloldali Nationalben Joshua Kurlantzick, aki tavaly Kína nemzetközi súlyának növekedéséről szóló könyvével keltett feltűnést.
Kína a nemzetközi segélyrendszerben is jelentős változásokat hozott, mert jelenlétével konkurenciát teremtett a nyugati segélynek, és ezzel megkönnyítette azoknak a harmadik világbeli vezetőknek a helyzetét, akik nem szívesen fogadják el a segélyek nyugati feltételeit. A Nyugat ugyanis olyan segélyrendszert dolgozott ki, amely a korrupció visszaszorítását és az emberi jogok nagyobb tiszteletét követelte meg a segélyezett országoktól. Ez persze nem volt mindig így. A segélyek a korábbi évtizedekben gyakran nem a szegény országok szükségleteit tartották szem előtt, hanem a nagy nyugati cégek helybéli beruházásai előtt egyengették a talajt, vagy a szovjet befolyást voltak hivatva megelőzni és ellensúlyozni.
Az ezredfordulóra azonban valóságos nemzetközi mozgalom bontakozott ki a szegény országok megsegítse érdekében, s ekkor nagy fogadkozások következtek Ezek 2005-ben érték el csúcspontjukat, amikor is a skóciai Gleneagles kastélyában a világ vezető politikusai megígérték, hogy 2010-re 50 milliárd dollárra emelik az afrikai országoknak szánt segély összegét.
Ma harmincmilliárddal maradnak el ettől a céltól, sőt 2007-ben egyenesen csökkent a szegény országoknak juttatott nyugati segély összege. Nagy kérdés, mit várhatunk majd eztán, a gazdasági visszaesés hónapjaiban-éveiben.
Közben az iraki háború népszerűtlenné tette az Egyesült Államokat a harmadik világban, továbbá a nyugati oldalon is voltak a segélyekkel összefüggő korrupciós jelenségek. Ráadásul Kína, Oroszország, Venezuela, Irán és egyes Arab öböl-béli államok egy-két országban át is vették az első számú segélyező szerepét. Latin-Amerikában Hugo Chávez Venezuelája megelőzte az Egyesült Államokat. És az új segélyezők nem követelik meg sem az emberi jogok tiszteletben tartását, sem a korrupció visszaszorítását. Inkább politikai vagy gazdasági előnyök reményében adják a segélyt, akárcsak valamikor a Nyugat.
Márpedig ha a nyugati segély csökken, a helyi korrupció pedig nem szorul vissza, akkor a legelmaradottabb országokban óhatatlanul tovább mélyül a szegénység, és egyre több állam mond majd csődöt. Szomália és Jemen példáján pedig láthatjuk, hogy ezek az államok a környezetük biztonságára nézve is veszélyt jelentenek. Kurlantzick szerint a mélyszegénység nem termel automatikusan terrorizmust, de kedvező feltételeket teremt a terrorizmus kialakulásához. Másrészt az éhínség elől menekülő embertömegek is súlyos nemzetközi válságokat okozhatnak.
