A rossz idő miatt nem ment el a perére a megbuktatott egyiptomi elnök

Mohamed Murszit tüntetők elleni erőszak miatt vádolják. Mivel nem lehetett jelen, a pert elnapolták.

A rossz idő miatt Alexandriából nem lehetett felszállni, ezért szerdán el is napolták Mohamed Murszinak, Egyiptom tavaly júliusban puccsal eltávolított elnökéneek a perét. A politikust egy tavalyelőtt decemberi tüntetést kísérő halálos erőszak miatt állították a törvény elé 14 másik vádlottal együtt. Közülük néhányan már ott voltak a pernek helyszínt adó kairói rendőrakadémián, de hatósági közlések szerint az elnököt az alexandriai Burdzs al-Arab börtönből a fővárosba szállító helikopter időjárási viszonyok miatt nem indulhatott el. Az épület előtt szerda reggel nagy tömeg – Murszi és a Muzulmán Testvériség hívei – gyűlt össze. Többen a konzervatív iszlamisták védjegyeként ismert kézjelével, négy felemelt ujjukkal integettek, mielőtt a kivezényelt biztonságiak letartóztatták volna őket. A készültség hatalmas: a rendőrakadémiánál és a környéken a karhatalom több ezer tagja teljesít szolgálatot.

A Murszi-per első fordulóját még novemberben tartották. A megbuktatott elnök szerint kirakatperről van szó. Bár ezt a mérnöki végzettsége önmagában nem indokolná, maga látja el a védelmét – elsőként az elmúlt években törvény elé állított politikusok közül –, a rabruha helyett pedig novemberben öltönyt viselt. Azt hangoztatta, hogy ő Egyiptom legitim elnöke, aki ellen puccsot hajtottak végre – ez utóbbi pedig jól csengő szólam a hívei fülében, akik július 3. óta újra és újra véres tüntetéseken követelik a visszatérését. A mostani tárgyalási fordulóra a Murszi bukása után betiltott Muzulmán Testvériség tüntetést hirdetett. Kairó egyik negyedében, Naszrvárosban szerda reggel könnygázzal és gumibotokkal oszlattak fel egy demonstrációt.

Ami a vádakat illeti, az ügyészek azt mondják, 2012. december 4-én Murszi volt az, aki erőszakra utasította a biztonsági erőket a rezidenciája előtt összegyűlt mintegy százezer tüntető ellen. Ezt a parancsot a vádirat szerint a hadsereg megtagadta, az elnöki tanácsadók azonban szóltak Murszi és a Muzulmán Testvériség híveinek, hogy támadjanak rá az ülődemonstrációra. Az ezt követő zavargásokban hét ember vesztette életét, több százan pedig megsérültek. A megbuktatott elnök ellen decemberben még két ügyben vádat emeltek. Az új vádak szerint Murszi összejátszott két külföldi szélsőséges szervezettel, a palesztin Hamásszal ás a libanoni Hezbollahhal Egyiptom ellen, másrészt benne volt egy „terrorakcióban” is, amellyel sikerült kitörnie a börtönből még azelőtt, hogy a három évvel ezelőtti forradalom megdöntötte volna az előd, Hoszni Mubarak rezsimjét. Ebben a harmadik ügyben rendőrök meggyilkolása miatt akarják elítélni 130 másik vádlott mellett.

Azóta, hogy a puccs után azonnal a hadsereg őrizetébe került, Murszit többször is kihallgatták, de ügyvéddel egyszer sem találkozhatott, a családjával is csak kétszer hagyták telefonon beszélni. Mindössze két külföldi delegáció mehetett el hozzá: az elsőt Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai képviselője vezette, a második alkalommal pedig két tekintélyes amerikai republikánus szenátor, a volt elnökjelölt John McCain és Lindsey Graham látogatta meg.

Murszi és a Muzulmán Testvériség hívei közül szerdán többeket letartóztattak
Police and security forces detain a man, supporter of the Muslim Brotherhood and ousted Egyptian President Mohamed Mursi, outside a police academy where Mursi's second trial session was due to take place, on the outskirts of Cairo January 8, 2014. Mursi's arrival at the Cairo court where he was due to stand trial on Wednesday was delayed by poor weather, state TV reported. Mursi was due to be flown to the Cairo police academy where the court was due to convene. Mursi is currently in a jail near the Mediterranean city of Alexandria. REUTERS/Amr Abdallah Dalsh (EGYPT - Tags: POLITICS CIVIL UNREST TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.