A románok szerint Tőkés primitív, de veszélyes

Orbán Viktor tusnádfürdői szereplése nem ütötte meg a román sajtó ingerküszöbét, Tőkés Lászlót viszont „szétszedték” a bukaresti lapok a Magyarország védhatalmi státusát szorgalmazó kijelentései miatt.

A volt református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a miniszterelnökkel közösen tartott előadást szombaton, a tusnádfürdői nyári szabadegyetemen. Tőkés egyebek közt azzal a felkéréssel fordult Orbán Viktorhoz, hogy Magyarország nevében vállaljon „védhatalmi státust” az erdélyiek felett, mint Ausztria Dél-Tirol felett. Ki tudja, miért, az évtizedes javaslat most verte ki a biztosítékot a románoknál.

Az Adevarul publicistája szerint Tőkés „bombája” rendkívül veszélyes, hiszen többek közt azt üzeni, hogy a Trianoni Szerződés semmis, Erdély pedig történelmi értelemben, az egykori Osztrák-Magyar Monarchia részeként „Nagy-Magyarország életteréhez tartozik”. A szerző, Cristian Unteanu szerint Tőkés azt üzeni továbbá, hogy Erdély nem egy egységes nemzetállam része, hanem egy olyan „letűnt impérium gyarmata, amelynek teljes történelmi örökségét Magyarország vette át”, és csak idő kérdése, hogy mikor válik önállóvá. – Tiszta őrület? Attól függ, ki mondja. Egyelőre nem hallottam semmiféle reakciót a román hivatalosságok részéről (…) és meggyőződésem, hogy Tőkés László üzenete újra és újra el fog hangzani Brüsszelben és valamennyi európai hatalmi centrumban – kongatja meg a vészharangot az Adevarul publicistája.

A bukaresti kormány nem kommentálta a szombati tusványosi előadáson elhangzottakat, viszont a miniszterelnök pártjának (PSD – Szociáldemokrata Párt) szóvivője éles hangon elítélte Tőkés László kijelentését. – Tőkés László újfent tanúbizonyságát adta primitív gondolkodásának. Más korszakot, a protektorátusok idejét éli – fogalmazott Claudiu Ivan az RFI román nyelvű adásának nyilatkozva. Hozzátette, hogy szerinte Tőkés „nem érti a világot, amelyben élünk, illetve az Európai Unió lényegét és értékeit. Ironikus, hogy olyan emberről van szó, aki nem egyszerű európai képviselő, hanem az Európai Parlament alelnöke volt. De ott is sokszor nevetségessé tette magát, már senki nem veszi komolyan” – fűzte hozzá.

A nyilatkozatra az a Mihai Razvan Ungureanu is reagált, aki a Tusványos nyitóbeszélgetésének meghívottja volt, de végül távol maradt a rendezvénytől. A volt miniszterelnök, jelenleg a Polgári Erő nevű párt (FC) elnöke úgy vélte, „nem illeszkedik a román alkotmány keretei közé” Tőkés László kérése. – Túl sok az ötlet, de a valóság más (…) Románia egységes nemzetállam – érvelt a Gandul hírportál által idézett román exkormányfő. A hírportál cikkírója egyebek közt megjegyzi, hogy Tőkés Lászlóval ellentétben Orbán Viktor inkább a jövő évi parlamenti és európai választásokkal foglalkozott Tusnádfürdőn.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.