A román parlament elutasította a bizalmatlansági indítványt

A román parlament két háza csütörtöki együttes ülésén elutasította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által - a közalkalmazotti szféra egységes bérezésével kapcsolatos törvénytervezet témájában - benyújtott bizalmatlansági indítványt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Nemzeti Liberális Párt (NLP) együtt nyújtottak be bizalmatlansági indítványt azt követően, hogy a bukaresti nagykoalíciós kormány felelősséget vállalt a parlamentben a közalkalmazottak egységes bérezéséről szóló jogszabályért és két másik törvénytervezetért.

Az indítvány elfogadásához 236 voksra lett volna szükség. Ezzel szemben, a két ház együttes ülésén mindössze 112 képviselő és szenátor szavazott az indítvány mellett, 137 honatya azonban ellene voksolt. Az ülésen megjelent 348 törvényhozási tag közül csupán 251-en éltek a szavazási jogukkal, ketten pedig érvénytelen szavazatot adtak le.

Az Emil Boc vezette kormány az új oktatási törvényért, a kormánynak alárendelt ügynökségek, illetve a közalkalmazottak bérrendszerének reformjáról szóló jogszabályokért vállalt felelősséget szeptember 15-én a parlament előtt. Ilyen esetben az ellenzéknek három napja van arra, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtson be, ellenkező esetben a szóban forgó törvénytervezet hatályossá válik. Ha azonban az indítványt megszavazzák, a kormány megbukik.

Az RMDSZ egyetértett a kormányügynökségek összevonásával és karcsúsításával, de az új oktatási törvény ellen sem kívánt fellépni. Utóbb nem felel meg ugyan a szövetség követeléseinek, de az RMDSZ vezetői szerint előrelépést jelent a régi jogszabályhoz képest, mert tízedik osztályig lehetővé teszi, hogy a magyar tannyelvű osztályoknak a román nyelvet külön tankönyvekből, külön tanterv szerint, azaz gyakorlatilag idegen nyelvként oktassák. Az új törvény lehetővé teszi azt is, hogy a kormány, rendelettel, önálló egyetemi karokat hozzon létre.

Ebből kiindulva döntött az RMDSZ úgy, hogy az NLP-vel együtt az egységes közalkalmazotti bérrendszerről szóló törvényt támadja meg, amelynek előírásai széles munkavállalói csoportokat – például az egészségügyi és a tanügyi dolgozókat – érintenek hátrányosan.

A kormány bukása persze szinte senkinek nem állt érdekében. Előrehozott választásokat az államfőválasztás előtt hat hónappal kiírni ugyanis nem lehet, márpedig november végén Romániában új elnököt kell választani. Az új elnök kétségtelenül beleszól majd a koalíció és a kormány összetételébe, a november 22-i, illetve december 6-i elnökválasztás után tehát várhatóan új kormány is alakul.

Ilyenképpen a bizalmatlansági indítványnak egyetlen konkrét eredménye az volt, hogy az RMDSZ-nek lehetősége nyílt részletesen ismertetnie álláspontját a kormányzással és az ország helyzetével kapcsolatosan.

A parlamenti vitában Emil Boc kifejtette: az ellenzék gyakorlatilag önmagával szemben fogalmazott meg bírálatokat, elismerve, hogy az elmúlt kormányzati ciklusban, kormányzati pozícióból semmit nem tettek a benyújtott jogszabályok kidolgozása és elfogadtatása végett. A liberális Calin Popescu Tariceanu volt kormányfő viszont úgy fogalmazott, hogy az egységes bérrendszerről szóló törvény a kommunista egalitarizmust kívánja visszahozni.

Kelemen Hunor képviselő, az RMDSZ ügyvezető elnöke szóvá tette, hogy a három törvénytervezetért egyszerre vállalt felelősséggel a kormány az alkotmány kereteit erőszakolta meg. leszögezte: az RMDSZ egyetért a bérrendszer reformjával, de a benyújtott tervezettel – súlyos hiányosságai miatt – nem.

Basescu népszavazást kezdeményez

Traian Basescu csütörtökön délután bejelentette: a november 22-i államelnök-választással egybekötött népszavazást kezdeményez. A választóknak arról kellene véleményt nyilvánítaniuk, hogy egyetértenek-e a jelenlegi parlamenti struktúra elvetésével, s helyette a legfeljebb 300 képviselőből álló egykamarás parlamentes berendezkedéssel.

A román államfő egyelőre nem jelentette be, hogy indul-e új mandátumért, bukaresti megfigyelők azonban ezt egészen biztosra veszik. Úgy vélik, az elnök mostani javaslata is választási kampányának része, s ettől Basescu eredményének javulását várja. Traian Basescut a felmérések 30-35 százalékra teszik. Fő ellenfelei, Mircea Geoana szociáldemokrata, illetve Crin Antonescu liberális pártelnök 25-27, illetve 16-18 százalékra számíthat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.