A román király is tüntet

I. Mihály közleményben jelezte, hogy „lélekben” a tíz napja zajló demonstrációk célkitűzései mellett áll. Ez utóbbiak azonban nem nagyon világosak: a tüntetők 60 százaléka Traian Basescu elnököt és a kormányzati politikát támogatja, és csak az életszínvonal miatt vonult utcára.

Romániában a „januári forradalom”, a tizenkét napja demonstrálók 60 százaléka Traian Basescu államfő mellett áll. Az országszerte zajló tüntetéseken kinyilvánított elégedetlenség oka a rossz életszínvonal, és nem az elhibázott kormányzati politika – derül ki a a Studii Socio Comportamentale Avangarde nevű viselkedéskutató csoport kedden kiadott felméréséből. Hogy a tüntetéssorozatnak mi lesz a vége, az a válaszadók ötven százalékát nem is érdekli. Ötven százalék ráadásul úgy véli, hogy jogszerű volt a rendfenntartók erőszakos fellépése, amelyet csupán a megkérdezettek egyharmada tart törvényszegőnek. A tüntetők 27 százaléka szerint a konfliktusokért Basescu a felelős, 23 százalék pedig a kormányt hibáztatja. A demonstrálók 37 százaléka válaszolta azt, hogy a tüntetés az államfő lemondásával érhet véget, és csupán öt százalék mondta, hogy Emil Boc miniszterelnök távozásával eredményesnek és befejezettnek tekintené az elmúlt hetek akcióit.

Arra a kérdésre, hogy miért tüntetnek, a tiltakozók 23 százaléka válaszolta azt, hogy a szegénység miatt, 19 százalék a korrupciót, 12 százalék a jelenlegi kormányt, nyolc százalék a bércsökkentéseket, és négy százalék Raed Arafat volt egészségügyi államtitkár menesztését jelölte meg. A manna.ro romániai magyar hírportál szerint a tüntetések a választásokig inkább a kormánynak kedveznek.

A Románia 23 városára kiterjedő megmozdulások kapcsán már a trónfosztott uralkodó, I. Mihály is hallatta a hangját. Sajtóközleménye szerint a román király „lélekben” a tüntetők mellett áll. „A cinizmus, a gyávaság nem töltheti ki az életünket” – figyelmeztet a kommüniké, amely 1989 „történelmi" tanulságára emlékeztetve úgy véli, hogy a gazdasági válság sok mindenre magyarázattal szolgál, de a romániai események és feszültségek nem vezethetők vissza csak erre, és a jelenlegi politikai osztályt súlyos felelősség terheli a konfliktusok miatt.

A demonstrator holds a poster mocking Romania's President Traian Basescu as a vampire during a protest at Victoriei square in front of Romania's government headquarters in central Bucharest January 24, 2012. Thousands of Romanians rallied in Buchares
A demonstrator holds a poster mocking Romania's President Traian Basescu as a vampire during a protest at Victoriei square in front of Romania's government headquarters in central Bucharest January 24, 2012. Thousands of Romanians rallied in Bucharest on Tuesday to demand the government resign over its tough austerity measures, the latest in a wave of protests that have led to some concessions but no change in policy. The hardship caused by austerity measures passed in 2010 to keep a 20 billion euro International Monetary Fund-led bailout on track has until recently provoked little unrest, though the ruling party's popularity has slumped, only months before a parliamentary election. REUTERS/Bogdan Cristel (ROMANIA - Tags: CIVIL UNREST POLITICS BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.