A román jobboldal ellen szólt az EP-elnök

Kampánytól tartottak, kampányt kaptak a román demokrata-liberálisok (PDL) az Európai Parlament szocialista elnökétől. Martin Schulz nyíltan nem foglalt állást a decemberi parlamenti választásokra készülő román pártok egyike mellett sem, viszont a bukaresti parlament előtti szerdai felszólalásában gyakorlatilag alaptalannak mondta a jobboldali ellenzék kampányának legfőbb üzeneteit.

Schulz a többi közt azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek kormányai nem jeleskedtek a reformok és a korrupcióellenes harc terén, ellenkező esetben nem kellene most három operatív program felfüggesztéséről beszélni. Ennek épp az ellenkezőjére épül a Traian Basescu elnököt támogató jobboldali szövetség (ARD) kampánya: a megszorításokkal és az életszínvonal drámai csökkenésével párhuzamosan a jobboldali kormányzás meghozta a szükséges reformintézkedéseket, és minden korábbinál hatékonyabban harcolt a korrupció ellen.

A román parlament két házának együttes ülésén szerdán felszólaló EP-elnök emlékeztetett arra, hogy éppen a napokban kapta meg a román kormány azokat a leveleket, amelyekben Brüsszel értesíti Bukarestet három romániai operatív program előzetes felfüggesztéséről.

– A közbeszerzéseknél tapasztalt súlyos rendellenességek nyomán hozott döntés nehezen emészthető meg, és azt mutatja, hogy nem sikerült végigvinni Romániában a reformokat. Ez érvényes a korrupcióellenes harcra is – mutatott rá Schulz. Ugyanakkor biztosította Romániát, hogy az Európai Unió intézményeinek teljes támogatását élvezi abban a törekvésében, hogy elkerülje az alapok befagyasztását. A bukaresti kormány decemberig kapott haladékot Brüsszeltől, hogy a közbeszerzések terén észlelt rendellenességekre megoldást találjon.

A román parlamentben Martin Schulz bírálta a megszorításra épülő politikát és az európai kohéziós alapok befagyasztására „vagy egyenesen csökkentésére” irányuló elképzeléseket. – Lehet, hogy ezzel a politikával szavazatokat lehet szerezni, de ez a politika téves. Az Európai Unióban szükség van egy olyan költségvetésre, amely képes előmozdítani a munkahelyteremtést és beindítani a növekedést. Minden befektetett euró két-három-négy eurót generál – hangsúlyozta az EP-elnök.

Az ellenzéki Demokrata-liberális Párt elnöke, Vasile Blaga már előre jelezte: látogatásával az Európai Parlament szocialista elnöke nyíltan beavatkozik Victor Ponta miniszterelnök és a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) kampányába. Martin Schulz nyilvánvalóan kerülte a „nyílt beavatkozást”. A képviselőház elnöke, Valeriu Zgonea kíséretében ellátogatott a miniszterelnök választókerületébe, de a szintén ott tartózkodó Victor Pontával nem találkozott. A vizit során Schulz megtekintette Constantin Brancusi Targu Jiuban található köztéri alkotásait, és elmondta, hogy támogatja a Párizsban elhunyt világhírű román képzőművész szobrainak felvételét az UNESCO világörökség-listájára.

Martin Schulz EP-elnök szerint alaptalanok a jobboldali ellenzék kampányüzenetei
European Parliament President Martin Schulz holds a news conference during a European Union leaders summit in Brussels October 18, 2012. EU leaders will try to bridge deep differences over plans for a banking union at a summit on Thursday but no substantial decisions are expected, reviving concerns about complacency in tackling the three-year-old debt crisis. REUTERS/Eric Vidal (BELGIUM - Tags: POLITICS BUSINESS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.