A Repülő Spagettiszörny Egyháza elismerésre vágyik

Az intelligens tervezés elméletével szembeszálló egyházat egy osztrák férfi hivatalosan is bejegyeztetné hazájában. Hogy türelme van hozzá, az biztos.

Három év után kiadta az autóvezetői engedélyt az osztrák rendőrség annak a férfinak, aki tésztaszűrővel a fején szerepel az okmányban lévő képen; Niko Alm szerint az ominózus fejfedő vallási viseletnek számít.

Az osztrák férfi hosszú küzdelme a hatóságokkal akkor kezdődött, amikor felfedezte, hogy a törvények értelmében tésztaszűrőt csak akkor viselhet nyilvánosan, ha azt vallása, illetve szervezete, a Repülő Spagettiszörny Egyháza megköveteli. Hithű pasztafariánusként – így nevezik magukat a RSE követői – Alm lépett egy merészet, vallási öltözékében lefényképeztette magát, majd kérte a jogosítványt. Amikor azonban a rendőrségen meglátták a fotót, gondolták, valami nagyon meglágyulhatott abban a tésztaszűrőben, és azonnal az egyik irányították Almot, ahol pszichológiai alkalmassági vizsgát kellett tennie a vezetéshez. Ezen a megméretésen a férfi kitűnően megfelelt, és három év után meg is kapta az autóvezetői engedélyt.

A hatósági indoklás szerint a tésztaszűrőt végül egyébként nem vallási alapon, hanem csak azért engedélyezték, mert nem takarta el a férfi arcát. Manfred Reinthaler bécsi rendőrségi szóvivő mindehhez sietve hozzáfűzte, hogy a jogosítvány alig egy évvel a kérelem benyújtása után, 2009 októberében kiadták, csak senki nem ment érte, hogy átvegye. – Ez semmit változtat a tényen, hogy több mint egy évbe tellett, mire sikerült kiállítaniuk – replikázott az újdonsült jogosítvány-tulajdonos, akinek saját bevallása szerint ironikus, ám annál komolyabb szándékai voltak magánakciójával.

A Repülő Spagettiszörny Egyháza nevű amerikai szervezetet 2005-ben alapította egy egyetemista, aki felháborodott azon, hogy néhány iskolában fundamentalista keresztény hatásra az evolúció helyett az intelligens tervezés elméletét oktatják. (Az intelligens tervezés szerint a világ egyes jelenségei csak ésszerű okkal és nem azzal a kvázi véletlenszerűséggel magyarázhatóak, amelyik az evolúcióban, a természetes kiválasztódásban rejlik. Egyedüli különbsége a kreacionista istenhittel szemben az, hogy ez az elmélet nem tesz kijelentéseket az intelligens tervező személyéről.) Az RSE egyedüli hittétele, hogy nincs hittétel. Hívei szerint Jézus is pasztafariánus volt.

A magát egyébként ateistának valló Alm következő nagy célkitűzése az, hogy Ausztriában hivatalosan is elismertesse a Repülő Spagettiszörny Egyházát.

Három év után kiadta az autóvezetői engedélyt az osztrák rendőrség Niko Almnak, aki tésztaszűrővel a fején szerepel az okmányon
Austrian businessman Niko Alm poses with his Austrian driver's licence, depicting him wearing a pasta strainer, during a news conference in Vienna, July 14, 2011. Alm is promoting the Church of the Flying Spaghetti Monster or Pastafarianism parody religion, a satirical protest against privileges of officially acknowledged religions. REUTERS/Heinz-Peter Bader (AUSTRIA - Tags: SOCIETY ODDLY RELIGION)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.